Akik a hátukkal tartják meg a rendszereket

Nincs elég óvónő az oviban, nincs elég tanító, tanár az iskolában; mindenfelé óvónőt, tanárt keresnek – ezt írják ki a közösségi oldalakra az ismerőseim, és erről beszélnek, amikor összefutunk. És hiába keresnek, nincs jelentkező a munkára, nincs betöltve a pozíció, nincs elvégezve a szükséges nevelési, oktatási munka – szerte az országban, a leggazdagabb budai környékektől a legszegényebb távoli vidékekig. Van, ahol írnak a problémáról a sajtóban; van, ahol nem kerül be a hírekbe – viszont így is minden érintett tud róla. A pályán maradó óvónők közül sokan, számos óvodában váltótárs nélkül, egyedül végzik az igen fárasztó és fontos munkát. Sok általános és középiskolában is egyre gyengébb összetételű a tanári kar, mert nincs kiből válogatni. Túlterhelt, stresszes, a papíron létező elvárások és a valóságos lehetőségek között egyensúlyozni próbáló pedagógusokról beszélek. Ha pedig túlterheltek, akkor romlik a teljesítményük, hamarabb elfogy a türelmük – és mindez a gyerekeinken csattan.