Gyógypedagógus „pótanyukák” a felvidékről

Mi teszi a Pető-módszert egyedülállóvá?

Réka: A Pető-módszerrel a központi idegrendszeri sérült gyermekek fejlesztésére összpontosítunk, akiknek gondot okoz a mozgás, vagy később kezdenek el mászni, járni. Olyan gyerekeknek is tudunk segíteni, akik a terápia nélkül kerekesszékben töltenék a hátralévő életüket, így viszont meg is gyógyulhatnak. Parkinson-kórban vagy szklerózis multiplexben szenvedő felnőtteknél, sőt a koponyasérülés utáni rehabilitációban is hasznosnak bizonyult a terápia.

Milyen jelek utalnak arra, hogy baj van a gyerek központi idegrendszerével?

Réka: Vannak kiugró pontjai egy gyermek fejlődésének, amikor könnyebben azonosíthatók a problémák: ha a gyermek hat-hét hónapos korában nem kúszik, vagy ha nyolc-tíz hónaposan nem mászik. Néha megkésettségről van szó, másnál azonban diagnózisról beszélhetünk, nekik hosszan tartó terápiára van szükségük. Állapotfelmérést végzünk, és ajánlásokat teszünk, orvosi diagnózist nem állítunk fel. A szülőknek is könnyebb, hogy nem kapják meg rögtön a bélyeget a gyerekre, például hogy autista.

Előfordult, hogy önök derítettek fényt egyes problémákra?

Júlia: Gyakran további vizsgálatokra küldjük a gyermekeket, és sok esetben ilyenkor derül fény egy akár születés óta fennálló problémára. Egy kisfiúnál a gyermekorvos váltig azt állította, hogy kinövi a problémát, a kolléganő javaslatára kérték a szülők a genetikai vizsgálatot, végül genetikai rendellenességet diagnosztizáltak. Egy másik kisfiúnál rohamra utaló jelek voltak, a neurológus szerint hiszti. A kolléganő javaslatára elektroenkefalográfia vizsgálat készült, amelyből kiderült, hogy nem hiszti, hanem epilepszia áll a háttérben. Az egyik kislánynál hétévesen, egy általunk javasolt ct-vizsgálat során derült fény kisagyi sorvadásra. Néha szinte senki nem veszi észre a problémát: egy kislánnyal iskolafelkészítő foglalkozásra jelentkeztek, és nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon gyenge a beszédészlelése. Ezért küldtük fül-orr-gégészeti vizsgálatra, ahol kiderült, hogy olyan szűk a hallójárata, hogy műteni kell, mert nagyon rosszul hall, miközben a hétköznapokban ebből semmit sem lehetett észrevenni.

A szülők hogyan reagálnak, amikor megtudják, hogy a gyermekükkel probléma van?

Júlia: Amikor azzal szembesülnek, hogy az ő gyermekük másmilyen, először elkezdik hitegetni magukat. Sokszor találkozunk olyan mondatokkal, hogy „majd kinövi, a családban más is ilyen volt, apuka sem beszélt még ennyi idősen, nincsen semmi gond, majd megtanulja az oviban”. A másik reakció, hogy tagadnak. Nem szabad elítélnünk a szülőket, mert nem voltunk az ő élethelyzetükben. Ugyanazokon a fázisokon mennek keresztül, mint amikor egy szerettünket elveszítjük, a szülők a halál feldolgozásának a fázisait élik át.

„Édesanyám korai halála és édesapám súlyos betegsége adta a motivációt, hogy a hátrányos helyzetű emberek segítésének szenteljem az életem” – emlékezik vissza Réka (képünkön jobb oldalon), aki pszichológiát hallgatott, majd a budapesti Pető Intézetben a központi idegrendszeri sérültek terápiájára szakosodott. Itt sajátította el a világon egyedülálló Pető-módszert, amelynek alapgondolata, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, amelyek mozgósíthatók. Szlovákiában nem fogadták el a magyarországi diplomáját, így nem tudott munkát vállalni, ezért alapította a párkányi Artis Centrumot, és vágott bele a számára akkor még ismeretlen vállalkozói életbe kolléganőjével, Melecski Júliával (képünk bal oldalán). Júlia ugyan el tudott helyezkedni Szlovákiában fejlesztőpedagógusként, kedvét szegte a magyarországihoz képest elmaradott gyermekjóléti rendszer, ezért inkább társult Rékával.

– emlékezik vissza Réka (képünkön jobb oldalon), aki pszichológiát hallgatott, majd a budapesti Pető Intézetben a központi idegrendszeri sérültek terápiájára szakosodott. Itt sajátította el a világon egyedülálló Pető-módszert, amelynek alapgondolata, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, amelyek mozgósíthatók. Szlovákiában nem fogadták el a magyarországi diplomáját, így nem tudott munkát vállalni, ezért alapította a párkányi Artis Centrumot, és vágott bele a számára akkor még ismeretlen vállalkozói életbe kolléganőjével, Melecski Júliával (képünk bal oldalán). Júlia ugyan el tudott helyezkedni Szlovákiában fejlesztőpedagógusként, kedvét szegte a magyarországihoz képest elmaradott gyermekjóléti rendszer, ezért inkább társult Rékával.

Szlovákiában kötelező felméretni a gyermekek állapotát?

Júlia: Önszántukból hozzák a szülők a gyermeket felméretni, mert Szlovákiában nincs olyan kiépített hálózata a fejlesztéseknek és terápiás módszereknek, mint Magyarországon, ahol gyermekjóléti szolgálatok, ellátóközpontok, fejlesztőközpontok, védőnői hálózat is biztosítja a gyermekek egészséges fejlődését. Itt nincs ilyen rendszer, ezért mi arra törekszünk, hogy ezen javítsunk. A felvidékiek magyar nyelven nem tudnak kihez fordulni, és nincs, aki tájékoztatást adjon nekik. Az Artis Centrum az első felvidéki komplex fejlesztőközpont, mely magyar nyelven nyújt fejlesztést.

A szülők mindennapjait mennyire változtatja meg az, ha a gyerekük sajátos nevelési igényű?

Réka: Nagyon. Ha egy hároméves gyermek nem mehet óvodába, mert sajátos nevelési igényű, és nincs az óvodában szakmai segítő asszisztens, akkor az anyuka nem tud munkát vállalni, a család anyagi helyzete romlik. Nehéz megoldani, hogy amíg az anyuka dolgozik, addig valaki más vigyázzon a sajátos igényekkel rendelkező gyermekére. A nagyszülőkkel és a társadalommal való kapcsolat is megromolhat. Nem biztos, hogy mehetnek olyan helyekre a sajátos nevelési igényű gyermekkel, ahova szeretnének. Zavaró lehet, ha mások megbámulják őket, vagy a gyermek elkezd sikítani, tehát a társadalom perifériájára sodródhatnak – emiatt is megromolhat az anyagi helyzetük, illetve a szociokulturális életük is. Az anya a női szerepéből veszít, mert nem tud elmenni otthonról, az apa pedig ha besegít a nevelésben, akkor megborulhat a család anyagi helyzete, és sérülhet a férfi családfenntartó szerepe. Gyakori probléma, hogy az apák kiszorulnak a történetből, „megeszik” a család életét a sajátos nevelési igényű gyermekkel kapcsolatos teendők, és előfordul, hogy kudarcnak élik meg a gyermeket, így nagyon gyakori a válás ezekben a családokban.

Hogyan kezelik a különböző súlyosságú problémákat?

Júlia: Probléma a szülők számára, hogy mi magán-fejlesztőközpontként működünk, így nem tudunk állami támogatásokat igényelni. Az állapotfelmérés dönti el, hogy egyéni vagy csoportos terápiát igényel a gyermek. Tájékoztatjuk a szülőket, hogyan tudják az otthoni környezetben a gyermek fejlődését segíteni, illetve a tanítók és az óvónők miként segíthetnek. Általában három-négy éves kor alatt akiknél súlyos problémák vannak, azok délelőtt jönnek, mert nem járnak óvodába.

Két nyelven folyik a terápia?

Júlia: Főleg magyarul folyik a terápia, a foglalkozások kilencvenöt százaléka magyar nyelvű, a szlovák kivételnek számít. Nem tagadjuk meg a szlovák nyelven beszélő gyermekektől a lehetőséget, de magyarlakta területen élünk, így főleg magyar gyerekekkel dolgozunk. Eddig Komáromból is Budapestre utaztak le a sérült gyermekes magyar családok. Amennyi időt és pénzt az utazásra fordítottak, abból nálunk két foglalkozást is meg lehetett volna tartani a gyermeknek.

Szlovák anyanyelvű munkatársaik is vannak?

Réka: A kollégák döntően magyar anyanyelvűek. Sokan Magyarországon végezték az egyetemet, gyógypedagógiát, pszichológiát. Olyan szakembereket keresünk, akik Magyarországon végeztek, hogy idehaza, a Felvidéken tudjunk nekik munkát adni. Probléma, hogy nem mindig tud elhelyezkedni valaki Szlovákiában, hiába végzett neves magyar egyetemen, mert nem mindig fogadják itt el a diplomáját.

Tapasztalnak nehézségeket magyarságuk miatt a szlovákiai mindennapokban?

Réka: Kimondottan magyarlakta részen élünk, így a kisebbségünkből fakadó hátrányt nem igazán tapasztalok. A szlovák családok ugyanolyan kedvesek velünk, mint a magyarok. Nem róják fel, ha néha egy-két nyelvtani hiba becsúszik. Inkább az ügyintézés során ütközünk problémákba. A diplomamódosítás, az egyetemek elismertetése jelent nehézséget. Mivel nem a nagy szlovákiai társadalom a célcsoportunk, kevesen ismernek minket az országban. Azonban kaptunk már támogatást szlovák alapítványtól is. Fő hátránynak azt mondanám, hogy olyan dologgal foglalkozunk, ami Szlovákiában újdonságnak számít. Magyarországon egyből megértik, ha felsorolom a szakembereket vagy a terápiákat, de itt nem ez a helyzet. Szlovákiában szakmai elmaradás tapasztalható az orvosok és a szakemberek részéről.

Szeretnének terjeszkedni?

Júlia: Az igény nagy, és legalább öt központot szeretnénk létrehozni húsz éven belül a Felvidéken. Ez szociális szolgáltatás, tehát a fejlődés nem olyan gyors, mint egy termékeket értékesítő vállalatnál. Nincsenek olyan forrásaink, amelyeket a terjeszkedés megkövetel. Ha egy kórházat szeretnénk építeni, vagy naggyá válni, akkor a szülőknek a zsebéből kellene kivennünk rá a pénzt, árakat kellene emelni. Számos pályázaton szeretnénk részt venni, hogy sokaknak tudjunk segíteni, és a szakembereink megélhetését is biztosítani tudjuk.

Olyan szakembereket keresünk, akik Magyarországon végeztek, hogy idehaza, a Felvidéken tudjunk nekik munkát adni

Mi segíthet a szülőknek a problémák korai felismerésében?

Réka: Ha a szülő bizonytalan abban, hogyan kellene fejlődnie a gyermekének, akkor vigye el szakemberhez. Jobb azt mondani, hogy az anyuka hiába aggódott, mint hogy éveket késett a diagnózis. Azt mondanám, legyen kötelező állapotfelmérés egyéves kor alatt és kétéves korban is, mert akkor sok mindent időben ki tudunk szűrni. Mindenképpen fontos lenne, hogy óvoda előtt és iskola előtt is mérje fel a gyerek állapotát szakember. Az lenne a cél, hogy hároméves kor alatt az összes gyermeket fel lehessen mérni, akkor az iskolákban is sokkal kevesebb probléma lenne.

Mikor érzik úgy, hogy sikeres a munkájuk?

Réka: Jönnek olyan visszajelzések anyukáktól, hogy egy-egy gyógypedagógus már amolyan pótanyukája a családnak, igen erős ragaszkodások alakulnak ki. Több olyan eset van, amelynél az eeg vizsgálat is kimutatta a terápiák hatékonyságát. Volt rá példa, hogy a neurológus az első vizsgálatnál a földön hasalva, az asztal alatt tudta csak megvizsgálni a folyamatos mozgásban lévő gyermeket, a következő alkalommal, néhány hónap terápia hatására egy együttműködő, okos, nyugodtabb gyermek érkezett hozzá – pedig nem cseréltük ki –, akit ülve, a hagyományos módszerekkel lehetett vizsgálni. A pedagógusok sokszor jelzik, hogy javult az iskolások tanulmányi eredménye, de azt is, hogy a terápia félbehagyásával visszajönnek a tünetek és a viselkedésproblémák. Sok megkésett beszédfejlődésű gyermek a mi terápiáink hatására kezd el beszélni.

Címlapkép: ARTIS CENTRUM, DESIGN TERMINAL

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.