Békés Márton
Politológus, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a Kommentár főszerkesztője
1956. október 23. estéjétől november 4. hajnaláig a magyar nép kéthétnyi szabadságot és függetlenséget harcolt ki magának, önerőből. Hazaszeretetből és az önrendelkezés iránti vágyból vették fel a harcot a világ akkori legnagyobb szárazföldi hadseregével szemben. A magyarság megértette, hogy szovjet megszállás nélkül nincs kommunista diktatúra, és fordítva. A megszállók kiűzése és a politikai önrendelkezés bevezetése ezért ugyanaz a harc volt. A harcok elülte után azonnal láthatóvá vált a nemzeti önrendelkezés szerkezete: nemzetőrség, nemzeti és forradalmi bizottságok, munkástanácsok, újságok. Ezek a forradalom leverése után még majd két hónapig ébren tartották a lángot. 1957 elejétől az 1963-as – részleges – amnesztiáig minden egyes szabad napért fél év megtorlással kellett fizetni. A forradalom és szabadságharc az 1989-es rendszerváltoztatás előképe, legitimációs alapja és lelki aranytartaléka lett. 1956 ma is segítségül szolgál annak felismeréséhez, hogy a nemzeti szuverenitás és a demokrácia együtt jár, az egyikért folytatott küzdelem természetes módon segíti a másik kiharcolását.
Szörényi Levente
Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes, szövegíró
1956 őszén tizenegy éves voltam, és a szobi állami fiúnevelő intézetben jártunk iskolába a bátyámmal, Szabolccsal együtt. Arra emlékszem, hogy november 3-án, alkonyatkor a kollégiumnak otthont adó Luczenbacher-kastély udvarán keresztül lementem a Dunapartra, ahonnan nagy hangzavarra lettem figyelmes, a zajt a víz hozta. Egyedül voltam. Visegrád felé nézve nagy fehér füstcsíkot is láttam. A nevelőtanár később felvilágosított: a szovjet csapatok Budapest felé vették az irányt, hogy másnap bevonuljanak a fővárosba, és leverjék a szabadságharcot. Szüleinket ekkor már szeptember, az iskolakezdés óta nem láttuk, ezért aggódtunk, hogy mi van velük. Ez az egyik személyes élményem 1956-ról. A rendszerváltás után a nemzeti oldalon nagyon sokan jelezték nekem, hogy az István, a király után nem értik, miért nem írok 1956-ról rockoperát. Azontúl, hogy megrendelésre nem tudok írni, azt is tartom, hogy október 23-át dalban, oratorikus előadásban vagy versben lehet feldolgozni, egy nagy zeneműben szerintem szinte lehetetlen. Aztán 2006-ban a Budapest Sportarénában bemutatták az Árpád népe című misztikus rockoperámat, amely nem 1956-ról szól, mégis benne van a szabadságharc eszméje, hiszen a mű a forradalmat idéző Egmont-nyitánnyal kezdődik, és a motívumai végigkísérik az alkotást.
