„A normalitás szigete akarunk maradni”

LÁNG ZSOLT
46 éves, nős, két gyermek édesapja. Születése óta a II. kerületben él, államigazgatási és jogi tanulmányokat folytatott. Két cikluson át önkormányzati képviselő volt, 2006 óta a kerület polgármestere. 2010-től 2014-ig az Országgyűlés tagja, 2013-ban elnyerte Az Év Polgármestere díjat.

A II. kerületről az az általános vélekedés, hogy itt minden szép és jó, a budai elit itt éli gondtalan életét. Valljuk be, így nem olyan nehéz elvezetni egy városrészt!

Valóban sok jómódú ember él a II. kerületben, és hetven százalék felett van az értelmiség aránya. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az önkormányzat is gazdag lenne, a forrásmegosztás miatt közepes finanszírozási szinten vagyunk. A II. kerület nagyon színes és sokrétű, területileg és a lakosság összetétele szempontjából egyaránt. Egyszerre van jelen az egészen falusias környezet Pesthidegkúton és a belvárosi hangulat a Vízivárosban, illetve tehetősebb és segítségre szoruló lakosok egyaránt élnek a városrészben.

A kerületieket is ellátja a Szent János-kórház, amelyről szinte csak rosszat lehet hallani: omladozó, penészes falak, elhalasztott műtétek az áldatlan állapotok miatt. Az intézmény a kormány döntése értelmében súlyponti kórház lesz, de rendbe lehet tenni egyáltalán?

Érdemes tisztázni, honnan jutott el a János-kórház a mostani, valóban felháborító helyzeteket teremtő állapotáig. Az utolsó komoly beruházás az 1970-es években volt itt, azóta vegetál az intézmény. Elődeink semmit nem csináltak vele, sőt Molnár Lajos szabad demokrata egészségügyi miniszter regnálása alatt jelentősen csökkentették a betegek után járó központi forrásait. Ezt a több évtizedes elmaradást kell behozni, illetve a helyzeten változtatni. Ráadásul mivel a közép-magyarországi régiót fejlettsége miatt az EU nem támogatja, a fejlesztés kizárólag hazai költségvetési forrásból finanszírozható. A Szent János-kórház súlyponti intézmény lesz, a kormány elkezdte a stratégiai tervezést a megújításával kapcsolatban. Egy biztos: az emberek riogatásával nem jutunk előrébb. Ráadásul most azok a leghangosabbak, akik – vagy minimum akiknek a párttársai – nyakig benne vannak abban, hogy ilyen állapotba került az intézmény.