Kellemetlen: elhangzott az eddigi legfontosabb mondat Magyar Péter rejtélyes videójáról

Bár a drogos bulibotrány nagyon zavaros, az biztos: Magyar Péter zsarolható – mutatott rá az elemző.

A legnagyobb áldozatot Ukrajna és az ott élők hozzák, de a gazdasági hatásoktól az egész kontinens szenved. Magyarországon is forintosíthatók a négy éve tartó háború következményei.

Már csak néhány nap, és belépünk az orosz–ukrán háború ötödik évébe. A 2022. február 24-én meginduló orosz invázió célja, Ukrajna elfoglalása elsősorban a heves ellenállás miatt nem valósult meg. A háború már rég befagyott, itt-ott fellobbanó harcok mészárszékévé változott, amelyben naponta ezrek halnak meg. Az elhúzódó konfliktus legsúlyosabb terheit természetesen az ukránok nyögik, de a gazdasági hatásokon keresztül egész Európa szenved tőle, ez alól Magyarország sem kivétel.

A magyar gazdaság 2022 elejére éppen ki tudott lábalni a koronavírus-járvány okozta sokkból, és a GDP negyedéves alapon felfelé kezdett ívelni. 2022 harmadik negyedévében még 4 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék, utána viszont zuhanórepülés jött: négy negyedéven keresztül nemhogy nőtt, inkább csökkent a gazdaság teljesítménye. Ebből a spirálból pedig azóta sem sikerült kitörni: az előző két negyedévben is mindössze 0,6, illetve 0,7 százalékos volt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a GDP-növekedés az előző évhez képest.

„Magyarországon számos területen okozott nehézségeket az orosz–ukrán háború – kezdi a Mandinernek Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője. – A geopolitikai kockázatok növekedése mellett a gazdasági tényezőket is befolyásolja a konfliktus. A legerőteljesebben talán az energiaellátás és az infláció területén lehet megérteni, mit is okozott a kialakult helyzet a magyar lakosságnak. A háború és az Európai Unió által hozott szankciók eredményeként az energiaárak megugrottak, ami közvetlenül érintette a rezsit és közvetve az inflációt, az élelmiszerek és a szolgáltatások árának növekedése által.”