Merz most igazán vakarhatja a fejét: összeomlott a német álom, az emberek többségének már saját lakása sincs

Van egy régi mondás, amit mi, magyarok a zsigereinkben hordozunk: „az én házam, az én váram”. Ez a gondolat nem csupán egy romantikus elképzelés, hanem a polgári lét és az anyagi biztonság alapköve. 2026 elején azonban, ha körülnézünk Európában, azt látjuk, hogy ez a vár tőlünk nyugatra kezd leomlani. Míg a magyar kormány az elmúlt másfél évtizedben tűzzel-vassal – és soha nem látott támogatásokkal – küzdött azért, hogy a fiatalok saját tulajdonhoz jussanak, addig a „fejlett Nyugat” csendben, de látványosan felszámolta a középosztály tulajdonosi státuszát. A Kontextus Cash Talk legutóbbi adásában Szalai Piroska és Panyi Miklós olyan adatokkal szembesítette a nézőket, amelyekből világosan kirajzolódik: Európa két sebességre kapcsolt, de ezúttal (is) mi vagyunk a jobb pályán.

A számok nem hazudnak, és a tendencia, ami már évek óta érett, mostanra drámai méreteket öltött. Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó, munkaerőpiaci szakértő a műsorban rámutatott: Németországban megtörtént a lélektani fordulat. A saját tulajdonban élők aránya 50 százalék alá zuhant. Ízlelgessük ezt a mondatot: 

Ezzel szemben Közép-Európa – élén Magyarországgal, Szlovákiával és Lengyelországgal – tartja magát. Nálunk a saját tulajdon nem luxus, hanem a társadalmi berendezkedés alapja.

De miért baj ez? – kérdezhetnék a liberális közgazdászok, akik évek óta a „mobilis munkaerő” és a bérleti kultúra előnyeit sulykolják. A válasz a biztonságban rejlik. A műsorban elhangzott adatok szerint Magyarországon a saját ingatlanban élők mintegy 80 százaléka tehermentesen, jelzálog nélkül birtokolja otthonát. Ez óriási tartalék és védőháló a válságok idején. Ezzel szemben a nyugati bérlői társadalom kiszolgáltatott: ha emelkedik a lakbér, ha jön az infláció, vagy ha – és ez Panyi Miklós miniszterhelyettes egyik legsúlyosabb állítása volt – a politika másnak ad elsőbbséget, a bérlő repül.

A miniszterhelyettes ugyanis nem kertelt, amikor a nyugati lakhatási válság okait boncolgatta. Felhozta a közelmúlt holland botrányát, ahol a statisztikákból kiderült: 

Miközben a helyi fiatalok éveket várnak egy megfizethető lakásra, a rendszer a migrációs nyomás alatt egyszerűen kiszorítja őket a saját piacukról. Ez a „bérlő-csapda” igazi arca: aki nem tulajdonos, az mindig csak másodrendű szereplő marad, akinek a feje fölül bármikor el lehet adni vagy ki lehet utalni a tetőt.

És hogy mit szól ehhez Brüsszel? A műsorból kiderült, hogy az Unió finoman szólva sem rajong a magyar modellért. Az EU támogatáspolitikája évek óta nem a tulajdonszerzést, hanem kizárólag a „zöldítést”, a felújítást preferálja, mintha a kettő kizárná egymást. Szalai Piroska azonban egy megdöbbentő adattal cáfolta a brüsszeli logikát: 

Míg az uniós átlag szerint a lakosság negyede, addig Magyarországon 35 százaléka él olyan ingatlanban, ami az elmúlt években energetikai korszerűsítésen esett át. A magyar kormány üzenete tehát világos: a legjobb gazda a tulajdonos. Ha támogatjuk a tulajdonszerzést, azzal automatikusan a felújításokat is pörgetjük – még ha ezt a brüsszeli bürokraták az Excel-tábláik mögül nem is látják be.

2026-ból visszatekintve látszik igazán, mekkora tétje volt a 2010 utáni családpolitikai fordulatnak. Ha akkor nem lép közbe az állam a CSOK-kal, a Babaváróval és most az Otthon Start Programmal, talán mi is a német útra léptünk volna. Ehelyett Magyarországon még mindig a tulajdonosi szemlélet dominál, és 

Lehet, hogy Nyugaton magasabbak a bérek, de a nap végén a magyar ember a saját ingatlanában hajtja álomra a fejét – a német meg a főbérlőjében. És ez az a különbség, amit nem lehet eurócentre átszámolni.

Nyitókép: Ludovic MARIN / POOL / AFP