Van még más vállalkozása is a játékosnak
Szoboszlai Dominik nem marad vállalkozás nélkül,
ugyanis 2023 novemberében új céget alapított, székesfehérvári székhellyel. Az SZD10 Magyarország Kft. nevében a focista monogramja mellett a szám is egy jel: a nemzeti csapatban a 10-es mezben játszik. A cégnek még nincsenek tavalyi számai, mindössze annyi változás történt, hogy a Liverpool futballistája arra a budapesti székhelyre költöztette, amelyre a menedzsere cégei is be vannak jegyezve – írta az mfor. Az is változás, hogy édesapja és Rubos-Forró Andrea helyett immár menedzsere, Esterházy Mátyás lett az ügyvezető. A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy Esterházy Mátyásnak és a Szoboszlai családnak, van még egy jól futó közös vállalkozása is: a SZO-DO Investment Kft., mely tavaly hatalmasat zuhant, de még így is több milliós nyeresége lett. A korábbi, 145,8 millió forintos, eddigi legjobb árbevételük után tavaly 5,9 millióra esett a forgalmuk. A negatív tendenciát a nyereség is követte, ugyanis az 92,9 millió forintról 6,6 millióra zsugorodott össze.
Több szponzora is van a Liverpool klasszisának
Szoboszlai Dominik több nemzetközi és magyar cég reklámarca, és különböző márkákhoz is kapcsolódik. A legismertebbek ezek közül: