Ahogyan az közismert, a Z generáció ma már főként a közösségi médián keresztül – mint a TikTok, az Instagram, a YouTube, vagy a Reddit – szerzik pénzügyi ismereteiket, ezek felületein ugyanis könnyen hozzáférhetnek pénzügyi tanácsokhoz. Fontos azonban azzal is tisztában lenniük, hogy ezeket a forrásokat általánosságban nem szabad megbízhatónak elfogadni, hiszen a közösségi média működési elvei miatt az információk hitelessége nem mindig garantált, ez pedig jelentősen növelheti hibás döntések kockázatát.
A fentebb említett okok miatt tehát kiemelten fontos a fiatalok számára a szakszerű pénzügyi tudás megszerzése, ebben pedig élen jár a Nagy Diák Banktudós Teszt, hiszen általa a diákok megbízható forrásokból szerezhetnek valódi tudást. A pénzügyi vetélkedő idén is mindenki számára elérhető, ám az értékes nyereményekre csak azok pályázhatnak, akik jelenleg is érvényes felsőoktatási és középiskolai jogviszonnyal rendelkeznek, a többiek jutalma elsősorban a tudás maga. A gimnazisták számára újdonság, hogy akár 100 000 forintos vásárlási utalványt nyerhetnek, míg a döntőbe jutott banktudósok olyan prémium díjakért versenyezhetnek, mint egy tengerparti nyaralás, egy iPhone 14, egy Apple Watch, vagy egy elektromos roller.