Reptérkáosz: megindokolta a Budapest Airport, mik az okai az állandó késéseknek

2024. július 09. 08:18

Szerintük a rekord-utasforgalomra már előre felkészültek, így nem erre vezethetők vissza a kaotikus jelenetek.

2024. július 09. 08:18
Budapest Airport, Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, reptér, repülőtér, Ferihegy, ferihegyi reptér, ferihegyi repülőtér

Nyitókép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Idén is anomáliák, áldatlan állapotok jellemzik az európai légiközlekedést, s ezek bizony begyűrűződnek Magyarországra is, és a sajtóban oly sokszor szereplő Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre ugyancsak. A Világgazdaság két kirívó példát említ egyik kapcsolódó cikkében:

  • Július elsején a Wizz Air Budapest–Lárnaka járata csak 6 órás késéssel indult, ám többen így is lekésték a gépet, miután a légitársaság korábban azt közölte, hogy csak 23:10-kor fog felszállni, ám végül egy órával korábban elindult.
  • Egy szintén Wizz Air-repülőgép utasai pedig több mint harminc óra várakozás után indulhattak el Budapestről Szicíliába.

A késések, várakozások olyan mértéket értek el – nem beszélve az utastájékoztatás totális hiányáról, az embertelen bánásmódról –, hogy a budapesti kabinet figyelmét is felkeltették.

Orbán Viktor kormányfő is kitért a jogos panaszáradatra múlt pénteki rádióinterjújában; a hétfői Kormányinfón úgyszintén szó esett a légiközlekedésről (akciótervet kér a kormány a járatkésések megszüntetése érdekében); de a Nemzetgazdasági Minisztérium is közleményt adott ki, amiben leszögezték: „a nyári utazási főszezonban a rendszeressé váló késések, járattörlések következtében családok százainak kellett méltatlan helyzetet elszenvedniük a megfelelő tájékoztatás és ellátás hiánya miatt. A tűrhetetlen állapotok felszámolása érdekében a magyar kormány összehangolt és azonnali cselekvést sürget”.

Nagy Márton tárcavezető a helyzet orvoslása érdekében hétfőn hivatalában fogadta Tóth Lászlót, a HungaroControl vezérigazgatóját. A miniszter leszögezte, hogy a HungaroControlnak mindent el kell követnie a zavartalan forgalom biztosítása érdekében.

Ezt is ajánljuk a témában

Megszólalt a nemrég állami kézbe került reptér

A sorozatos állandó késéseket nem a budapesti reptér rekord-utasforgalma okozza, annak kezelésére prognózisaik alapján előre felkészültek – reagált a sajtóban megjelent hírekre a Budapest Airport Zrt. Hozzátették, a késéseket Európa-szerte tapasztalni lehet, a budapesti helyzet hátterében pedig a következő körülmények együttese áll:

  • az európai légtér drasztikusan zsúfolt, amit a szomszédunkban zajló háború csak tovább nehezít;
  • a gépek többsége nem repülhet át Ukrajna és Oroszország felett, így kitérő útvonalon, a magyar légteret használva közlekednek.

Arra is kitértek, hogy a teljes kontinensen elindult a szokásos nyári utazási csúcsszezon, amikor eleve megnövekszik a légiforgalom, továbbá a foci-Eb és a párizsi olimpia is nehezíti a helyzetet, a megszokottnál is sokkal több a repülőgép Európa felett.

Mindezekre rakódik rá az időjárás: amikor zivatarlánc alakul ki, a menetrend szerinti közlekedés tovább sérül.

A Budapest Airport kiemelte, a repülőtér nem „omlott össze”, működése folyamatos.

Mint ismert, az állam minap visszavásárolta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaságot. A bejelentés szerint a reptércégért a kormány 3,1 milliárd eurót, azaz nagyjából 1200 milliárd forintot fizetett. De a világ legnagyobb reptér-üzemeltetője is tulajdonosa lett a Budapest Airport Zrt-nek. A Vinci Airport 20 százalékos részesedést szerzett. Nem mellékes, pár napja interjút adott a Mandiner.hu-nak a nemzetgazdasági miniszter. A tranzakcióról kifejtette, alapvetően a magyar állam lett a tulajdonos, az állam határozza meg a stratégiát, a Vinci Concessions pedig üzemeltetik a létesítményt. Nagy Márton beharangozta, hogy július 9-én kedden lesz egy nemzetközi sajtótájékoztató, ahol arra derülhet majd fény, hogy milyen beruházásokat, fejlesztéseket kívánnak végrehajtani a jövőben a reptéren.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Teréz A Piréz
2024. július 09. 14:08
Ehhh, egy random nyári nap a reptéren évtizedek óta, csak régebben nem jelentgettek az utasok ötpercenként a mobiljukról a közmédiának. Mire kiért az ertéel, pont lement a forgalom legjava. Egyébként elárulom, hogy EGYETLEN fapados járat göngyölődő késése is képes kurva nagy káoszt generálni az utasforgalomban. Az itt felsorolt okok (embargós útvonalak, zivatarláncok, munkaerőhiány, túltolt menetrend stb.) egyenként is bőven elégségesek ahhoz, hogy totális fejetlenséget alakítsanak ki a csúcsidőben, nem kell hozzá alufóliasisakos összeesküvéselmélet.
Józsi6
2024. július 09. 13:05
1.A megnövekedett utasforgalomra felkészültek. 2.szokásos nyári utazási csúcsszezon, amikor eleve megnövekszik a légiforgalom, továbbá a foci-Eb és a párizsi olimpia is nehezíti a helyzetet, a megszokottnál is sokkal több a repülőgép Európa felett. Mikor derült ki, hogy lesz a foci EB és az olimpia ?
cccbasatu
2024. július 09. 13:04
Megvették a Ferihegyi repteret és azonnal káoszt csináltak,azaz analfabéták a repülőtér üzemeltetése és az ország irányításába is!Elhajtani az egész bagázst a büdös pichába! Ezek mindent elrontanak ,mindent tönkretesznek,ezek mindent elbasznak.Ezt az országot is tönkre baszták és nyomorba döntötték. Itt már semmi sem működik.
coyote-0
2024. július 09. 12:05
A röpülők mikor lesznek elektromos meghajtásúak? Meg az óceánjáró luxushajók?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!