Kedd reggel leteszik a hadiipari Rheinmetall legújabb magyar gyárának alapkövét

2024. március 25. 21:15

Úgy tűnik, hogy március 26. idén igen nagy nap lesz.

2024. március 25. 21:15
ORBÁN Viktor

Nyitókép: Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ahogy arról korábban már egy interjúban is beszámoltunk, az 1889-ben alapított, német Rheinmetall a magyar kormánnyal közösen valósított meg egy rendkívül sikeres beruházást, melynek egyik fontos célja a Magyar Honvédség korszerűsítése, ezzel együtt pedig a magyar védelmi ipar képességeinek újjáépítése volt.

Ezzel együtt viszont a Rheinmetall és Magyarország céljai, hosszú távú stratégiai elképzelései szinte teljesen egybeestek.

Ezt is ajánljuk a témában

Ennek megfelelően a német vállalat Magyarországot a négy kiemelt, avagy „hazai piac” közé sorolta, Ausztrália, az Egyesült Királyság és – természetesen – Németország mellett, aminek hála 

az évek alatt, országszerte több beruházás is történt. 

Így születhetett meg Zalaegerszegen Európa legmodernebb harcjármű-gyártó és tesztüzeme, Várpalotán Európa egyik legnagyobb lőszer- és robbanóanyag-gyártó üzeme, miközben Budapesten egy digitalizációs és szoftverfejlesztő központ felépítése a cél, emellett pedig Szegedre is tervben volt a legújabb gyár.

Bár utóbbi kapcsán egy ideje már csend volt, a Világgazdaság legfrissebb információi szerint ez már nem sokáig van így, hiszen 

holnap a Rheinmetall Szegeden is leteszi az alapkövet, 

hogy a negyedik, szegedi gyár is felépülhessen. 

Ugyan a zalaegerszegi gyárban készülő Lynx harckocsi modellek elképesztően fejlettek, sőt még harci és kamikaze drónfenyegetésekkel szembeni változatokról is pletykálnak, a Dél-Magyarországon épülő hibrid gyár egész más vonalon fog mozogni.

Az üzem újabb mérföldkövet jelent, mind az ország, mind a vállalat életében, hiszen olyan alkatrészek gyártása a terv, ami a megújuló energia, valamint a biztonsági rendszerek piacának kiszolgálása mellett az elektromos autó-ipar számára fontos.

Tehát az eddigi beruházásoktól teljesen eltérő üzletről van szó, aminek a hadiiparhoz nincs köze. Egyben arról is szó volt, hogy a Düsseldorf-i vállalat nem csak egy összeszerelő üzemet építene a magyar városba, hanem inkább a kutatás-fejlesztés ágazatára erősítene rá. Ami azonban jelenleg biztos, hogy a holnapi ünnepség az ELI-ALPS Kutatóintézetben (szegedi lézerközpont) indul, az alapkövet pedig utána a Rheinmetall új telephelyén helyezik le.

 

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MandariNER
2024. március 30. 07:13
Ki is az igazi békepárti? Gyurcsány, aki leépítette a haderőt, elajándékozta a harckocsikat, vagy orbán aki idehozza a fegyvergyárakat és milliárdokat költ a személyi állomány fejlesztésére, napi szinten toboroz a néprádiójában is? A 🐑🐑🐑 pedig mindent beszop bemondásra.
Válasz erre
1
0
pipa89
2024. március 26. 08:48
Ha békét akarsz, készülj a háborúra! Viktor teljesen fehér lett! A globalisták kiszívják az emberből a pénzt és az életet, olyanok, mint a dementorok; folyton háborúban vannak.
Válasz erre
1
2
Patika
2024. március 26. 05:12
Jó ez a win-win típusú békepolitika.... Idejön a német hadiipar, hátha az orosz az országukra majd lecsap...
Válasz erre
3
1
Mindenhova
2024. március 25. 23:04 Szerkesztve
Potymog 2024. március 25. 21:49 "Teljes leszerelést!" nagyferenc1922 2024. március 25. 22:09 "Most akkor mégis kell fegyver a békéhez?" Mit tippelsz? Mondjuk a pénteki terrorakciónál mennyien lőttek vissza? Egyáltalán volt fegyverük? Az ami nem volt elég volt ahhoz, h. ne öljék meg őket? Nem kell fegyver bazdmeg, csak könyörögjél szép szomorú szemekkel vagy dobáld meg kenyérrel az biztos hatásos lesz. Mondjátok már, h. ez valami párhuzamos univerzum, nem tudom elhinni h. ennyi fogyatékos van még a mandin is.
Válasz erre
5
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!