Akkoriban ez a téma biztosan felkeltette a közgazdászok és a nemzetközi kapcsolatokkal foglalatoskodók érdeklődését, de korszakhatárt kijelölő jelentőségére talán csak most, huszonkét évvel később döbbenünk rá. Ezért is hajlok arra, hogy ne csupán babonából, hanem történészi megfontoltságból kiindulva is megóvjam az olvasókat attól, hogy 2023-at egyértelműen ilyen vagy olyan évnek kiáltsuk ki. Inkább rövid leltárt készítek azokról a fejleményekről, amelyek büszkeséggel és optimizmussal tölthetnek el mindannyiunkat. Ami a leginkább aláhúzandó mind közül: Magyarország, köszöni szépen, jól van, hiszen
sikerült megfékezni az inflációt, és a visszatartott uniós források ellenére is jól működik a gazdaság.
Ráadásul pozitívak a kilátások, mivel a lehívható források egy jelentős részét az ígéret szerint hamarosan hozzáférhetővé teszi számunkra az Európai Bizottság. Mindeközben hazánk folyamatosan az érdekeiért – és az Európai Unió jövőjéért is – küzd azzal, hogy sorskérdésekben a nyugati fősodorral szembemenő különvéleményt fogalmaz meg, és hatást gyakorol a kontinens életére, legyen szó akár migrációs válságról, akár uniós bővítési politikáról.
De nem csak a politika létezik.
Április végén hazánkba látogatott Ferenc pápa, ami hatalmas megtiszteltetés minden hazai hívőnek. A szentatya békét sürgető beszédében Budapestet találóan a hidak, a szentek és a történelem fővárosának nevezte.