Guardiola brutális döntésén a játékosai is meglepődtek

A hosszú ideje tartó sikertelenség miatt a Manchester City szakvezetője kegyetlen lépésre szánta el magát.


A hosszú ideje tartó sikertelenség miatt a Manchester City szakvezetője kegyetlen lépésre szánta el magát.


Pep Guardiola szerint néha elmegy az esze és ilyenkor az idegesség durvasággal párosul nála. A Manchester City menedzsere arról is beszélt, hogy csak könnyű ételeket tud fogyasztani a stressz miatt.


Százharminc vádpontot fogalmaztak meg a Manchester City ellen az utóbbi idők egyik legnagyobb sportperében, most mégis rangadót játszik a Bajnokok Ligájában.


Elmaradt a liverpooliak városi rangadója, de így is jól jártak, pedig fogy az előnyük...


A sok vereség után felettébb frusztrált a Manchester City menedzsere.


A magyar klasszis mindössze hét percet kapott a Real Madrid ellen a BL-ben. Mi lesz ebből?


A Bajnokok Ligájában és az angol bajnokságban is listavezető Liverpool erőltetett menetben van. Arne Slot elárulta, miért vannak előnyben a Premier League legjobbjai, és egy nagy visszatérőt is bejelentett.


Megvan a diagnózis a Tottenham kapusáról.


Ha vasárnap győz a Pool a sereghajtó Southampton otthonában, 12 forduló után nyolcpontos előnyre tesz szert; innen már csak a Liverpool bukhatja el az elsőséget!


A katalán sikeredző már mindent elért a Citynél.


A Manchester City ellen brillírozó magyar válogatott játékost több topklub is szívesen szerződtetné.


Így változott meg a spanyol középpályás élete a legrangosabb egyéni díj elnyerése után, amelyhez a gálát bojkottáló Real Madrid azóta sem gratulált.


Az angol sajtó szerint nagyon úgy néz ki, hogy a nyáron távozik a bajnokcsapat katalán sikeredzője.


Másodpercekre volt a sikertől az Arsenal. Szoboszlai Dominikék számára tökéletes ez az eredmény.


Az angol bajnok Manchester City játékosa részletesen kifejtette álláspontját.


A lobogó hajú védő egy videófelvételen találta meg a Manchester City támadóját, aki frappánsan vágott vissza!


Joao Cancelo korábbi esete után újabb labdarúgó került átadólistára, mert szembeszállt a friss angol bajnok Manchester City menedzserével.


A brazil kapus nem tudta elviselni, hogy lecserélték. Helyettese megmentette a csapatot, a katalán edző dobott egy hátast, pedig már azt hitte, az Arsenal lesz a bajnok!


Kiderült az is, ki súgott Andrij Lunyinnak, a Real Madrid kapusának, hogy maradjon középen. Bernardo Silva elsüllyedt szégyenében, az ukrán kapus hős lett. A második védése előtt is kapott segítséget.


A neves brit sportlap szerint még reménykedhetnek a Liverpool és az Arsenal szurkolói, mert közel sem biztos, hogy Pep Guardiola labdarúgócsapata lesz az idén az angol bajnok.
