Egy vármegye, amelyből egy csipetnyi maradt a mai Magyarországon: Hont tájai, a Börzsöny mögötti vidékek sok régi értéket rejtenek

Régi vármegyéinket bemutató sorozatunk huszonötödik részéhez értünk.


Régi vármegyéinket bemutató sorozatunk huszonötödik részéhez értünk.


Még az utolsó utáni pillanatokban is összevissza pakolgatták a tiszás jelölteket, több megyei jogú városban pedig nem találtak helyi embert, ezért máshonnan kellett ejtőernyőztetni.


Tényleg nem értelek titeket, kedves Elkötelezett Ellenzékiek.


Olyan kiábrándító, mikor EZEK tolakodnak előre. Ne már!


Ezért minden kérdőjel ellenére sem bántam meg, hogy megnéztem.


Nagyon-nagyon rossz üzenete van.


A publicista képzeletét nem más indította be, mint egy szalmakalap a miniszterelnök fején.


„Amúgy a szintén Dobrevvel kapcsolatban kifejtett »galambbal sakkozni« is a plakátokra utal, ugye?” – tette fel a költői kérdést Hont András.


Elsöprő sikert, mondjuk, nem aratott.

