Itt két kiugrás volt az adatokban, az egyik a tavaly októberi mérés, amikor eddigi maximumra ment fel a béketárgyalások mutatója (57% vs. 36%), de az a szeptember végén meghirdetett mobilizáció miatt volt. Idén májusban már a másik irányban láttunk kilengést, ami valószínűleg az orosz médiában folyamatosan kommunikált Bahmut bevétele miatti siker és akkor még a várt ukrán ellentámadás hiánya miatt volt így. A májusi méréstől eltekintve a béketárgyalások pártján Oroszországban konstansan a lakosság többsége van, 50-51%-os átlagmutatókkal. A különbség a háborús megoldást követelők és a békepártiak között átlagban 7-10%. Most éppen megint szétnyílt az olló, a béketárgyalások támogatottsága 53%-ra emelkedett.
Nagyon érdekes, ha a korosztály szerinti bontást nézzük, mert látható, hogy ennyire tökéletes szociológiai ollót nehéz lenne találni: a fiatalok egyértelműen a háború ellen vannak (18-24 közötti korosztály körében csupán 28% szeretné ezt az egészet folytatni), miközben az életkor növekedésével ez fokozatosan változik. Most épp ott tart, hogy az 55 évnél idősebbek körében (akik egyrészt még a szovjet rendszerben szocializálódtak, másrészt pedig ugyebár nem is vehetnek már részt a harcokban, nem hívhatóak be, stb.), már pont többségben van a háborúpártiság (46%), a béketárgyalásokkal szemben (45%).
Szerintem még érdekesebb következtetésekkel szolgálhat az a kérdés, hogy melyik ország érdekelt a legjobban a béketárgyalásokban: Ukrajna, vagy Oroszország? 30% szerint mindkettő érdeke (pc válasz ugyebár), ugyanakkor a többség mégis azt mondja, hogy a béketárgyalások most leginkább Oroszország érdekeit szolgálják (38%!), és csak 17% szerint Ukrajnának állna érdekében. Nesze neked különleges katonai művelet. Emlékszik még valaki arra, hogy »Ukrajnát demilitarizálni és denacifikálni kell«, vagy hogy a »Donbaszt vissza kell foglalni«, vagy hogy legalább az annektált, és Oroszország részévé tett (orosz narratíva szerint) ukrán területeken elérnék azok adminisztratív határait (hisz 2022. szeptemberében még erről volt szó). Orosz döntéshozók részéről hasonló ígéret utoljára közel fél éve, 2023. januárjában hangzott el, azóta semmi.