Orbán azt mondja, hogy Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
A letelepedési kötvényt is Brüsszel erőltette?
Hannes Loth a szavazatok 51,13 százalékát nyerte el Raguhn-Jeßnitz-ben.
Megszerezte első polgármesteri tisztségét az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt egy Szász-Anhalt tartományi településen vasárnap tartott önkormányzati választáson. Az AfD a volt NDK területén fekvő tartomány egy kisebb településén, a nagyjából kilencezer lakosú Raguhn-Jeßnitz-ben aratta első polgármester-választási sikerét.
a hivatalos előzetes végeredmény szerint. Ellenfele, a független Nils Naumann a szavazatok 48,87 százalékát gyűjtötte össze a vasárnapi második, döntő fordulóban.
A Kereszténydemokrata Unió/Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) jobbközép pártszövetségtől jobbra álló AfD az utóbbi hónapokban folyamatosan erősödött, országos választói támogatottsága 19-20 százalékos, megelőzve a legnagyobb kormánypártot, a 18-19 százalékon álló szociáldemokratákat (SPD). Az AfD így előlépett Németország második számú politikai erejévé, egyedül az ugyancsak ellenzéki CDU/CSU támogatottsága nagyobb, 26-28 százalékos.
(MTI)
Nyitókép: Az Alternatíva Németországért támogatói egy 2014-es kampányeseményen (forrás: Shutterstock)