Szoboszlai Dominik a klubfutball csúcsára ért, Puskásék óta nem történt magyar focistával ilyen

Szoboszlai Dominik 22 éves. Ha a Liverpool FC, a földkerekség egyik legismertebb márkája, azon belül focicsapata pár évvel később célozza meg a magyar válogatott csapatkapitányát, akkor is a levegőbe csaptunk volna, így viszont kétszer is, hiszen még több ideje marad a futball krémjének a krémjében:

Ez nem vicc. És ez csodálatos kilátásokkal kecsegtet, minden szempontból.

Először is a Liverpool kizárólag a következő csapatokkal vethető össze renomé, népszerűség, múlt, valószínűsíthető jövő és nagyjából minden egyéb tekintetben: Real Madrid, Barcelona, Milan, Bayer München, Manchester United.

Ők a történelmileg (is) legnagyobbak. Még az újonnan felpumpált csapatoknak is évtizedek kellenek, hogy bekerüljenek ide, nemhogy a többieknek, de történelmet ők sem tudnak hamisítani a semmiből: felkészül a Manchester City, a Chelsea, a PSG, meg a többiek. 

Nem az ifibe, nem raktárosnak, nem sminkmesternek, nem taktikai cserének és kiegészítő embernek – pedig ezek is sikerek a köbön –, hanem a csapat húzóemberének. 

Szoboszlainak összejött a lépcső fölfelé. És tegyük hozzá: vele Magyarországnak is.

A foci ugyanis, még napjaink vérzivataros, nyálcsorgatós, fekete-fehér éveiben is olyan reklámérték, országimázs, anyám tyúkja, vagy mindegy, hogyan nevezzük, ami a gyermeki öröm és a felnőtt szenvedély politikától megtisztított, tiszta forrása. Mindez teljesen független attól, hogy egyes politikusok vagy politizáló valakik jobban vagy kevésbé szeretik.

A foci leveti magáról a közéleti izzadtság mázát, megtöri a búvalbaszott értelmiségi körjátékot: szétpattintja a buborékokat.

Ezeken túl, ami a legfontosabb,

képes önmagában kialakítani egy ország karakterét a kívülállók a szemében, akik a legtöbbször impulzusok alapján döntenek. A foci az egyik legerősebb tudatmódosító: saját törvényei vannak, úgy működik, mint valami jogforrás, a hatalma megkérdőjelezhetetlen.

Idézzük fel egy pillanatra az Argentínáról bennünk élő, valószínűleg színes, izgalmas, vagány képet. Aztán most vonjuk ki ebből Messit és Maradonát.

Mi marad? Egyik oldalról – költői túlzással – pampák, tangó, meg Evita, a másik oldalról államcsődök sorozata. Ami nem kérdés: gyökeresen más Argentína élne bennünk a focimágusok nélkül. És más Horvátország élne bennünk Modric nélkül. És más Magyarország Puskás nélkül.

Egy szó, mint száz: Szoboszlai igazolása a Premier League, valamint a golyóbis egyik legpatinásabb klubjához tovább húzza fölfelé a magyar foci renoméját,

Szoboszlai-mezben feszítő gyerekek és felnőttek rohangálhatnak majd szerte a világban.

Országimázs szempontjából pedig azt jelentheti Magyarországnak, amit Messi Argentinának, vagy Modric Horvátországnak: minden politikai húzásnál többet.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt