Ha összehasonlítjuk a két nemzet népességpiramisát, láthatjuk, hogy India népessége a fiatal és munkaképes korú emberek erős bázisát foglalja magába, szemben Kína szűkebb népességpiramisával, amely magasabb átlagéletkort is mutat.
Ezt a demográfiai különbséget nagyrészt Kína egygyermekes politikája alakította ki,
amelyet 2021-től háromgyermekesre lazítottak. Az előbbi eredményeként Kína teljes termékenységi rátája ma 1,2 körül van, szemben India 2,0-jával. (Kína 1979 és 2015 között alkalmazta az „egy család, egy gyermek” politikáját.)
India aktuálisan kihasználhatja a nagyszámú munkaképes korú népességéből adódó termelékenységi fellendülését. Kínának tehát most biztosítania kell, hogy stabilan tudja tartani a népesedési piramisát, mivel, ha a népesség többsége elöregszik, a teljes termékenységi ráta tovább csökken.
Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy főként a fejlett világ van gondban a demográfia szempontjából, hiszen ahogy azt a fenti korfák is szemléltetik, fokozatosan öregszik el a népességük, amelyek többek között a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát és a gazdasági növekedést is veszélybe sodorhatják. A fejlett világ kormányainak röviden összefoglalva két választásuk van ezeknek a tendenciáknak a lassítására, illetve korrekciójára: vagy migrációval pótolják a kieső munkaképes lakosságot, ahogy teszik azt az Egyesült Államokban és Németországban, vagy elkezdik ösztönözni a gyermekvállalást különböző kedvezményeket biztosítva a gyermeket vállalók számára, ahogy teszi azt Magyarország és a közelmúltban elkezdte Japán is.
, ahogy teszik azt az Egyesült Államokban és Németországban, , ahogy teszi azt Magyarország és a közelmúltban