Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a gyanúsítottak védője, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője korábban közölte: márciusban benyújtottak egy alapos megszüntetési indítványt és a két másik gyanúsított írásbeli vallomásait. Az indítványban Gaudi felhívta a figyelmet: többek között házban lakó tanúk vallomásai és a rendelkezésre álló filmfelvételek alapján
egyértelműen megállapítható, hogy a gyanúsítottak semmilyen bűncselekményt nem követtel el,
magatartásuk nem volt tekinthető sem erőszakosnak, sem kihívóan közösségellenesnek. „A büntetőeljárás alapjául szolgáló tényállás gyakorlatilag a jelenlévők vitája volt, és alapvetően azért történt meg, mert a Háttér Társaság tagjai önkényes, kirekesztő és intoleráns módon korlátozták a gyanúsítottak és több, jelen lévő más személy, egyébként éppen a kiskorúak Alaptörvényben rögzített jogainak védelmében gyakorolni kívánt vélemény-nyilvánítási szabadságát, ráadásul egy nyilvánosnak meghirdetett rendezvényen” – indokolt Gaudi.