Az Egyesült Államok likvidálta az ISIS vezetőjét Szíriában
A terület, ahol a csapás történt, az Aszad-rezsim és Oroszország ellenőrzése alatt állt.
Megtörtént Hszi Csin-ping kínai elnök és Antony Blinken amerikai külügyminiszter találkozója Pekingben.
A világpolitikában kicsit szokatlan módon az egyik nagyhatalom elnöke fogadta a másik külügyminiszterét. Antony Blinken amerikai külügyminiszter többnapos látogatásra érkezett a kínai fővárosba. Több találkozó után – köztük egy feszültebb üzenetekkel teli találkozóval Vang Ji kínai külügyminiszterrel – Blinken előre nem bejelentett vagy tervezett módon végül Hszi Csin-pinggel is találkozott Pekingben.
A BBC beszámol arról: a találkozó után elhangzott,
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint előrelépések történtek a megbeszélésen. Blinken szerint mindkét fél nyitott a további megbeszélésekre.
„Hangsúlyoztam, hogy a magas szintű, folyamatos kommunikáció a legfontosabb, hogy felelősen menedzseljék a nézetkülönbségeket, és biztosítsák, hogy a versengés nem fordul át konfliktusba” – jelentette ki az amerikai külügyminiszter. Hozzátette: ugyanezt vallja a kínai vezetés is, mindkét fél stabilizálná a kapcsolatait.
Blinken ugyanakkor azt is elmondta: „világosan látja” Kínát, és
„sok ügy van, amiben alapvetően – sőt, vehemensen – nem értünk egyet”.
Hszi Csin-ping kínai elnök azt közölte: a kapcsolatok pozitív irányba fejlődhetnek tovább. „A két fél előre tudott lépni, és meg tudott állapodni bizonyos ügyekben. Ez nagyon jó.” Ennél több információ egyelőre nem ismeretes a kínaiak álláspontjáról.
Nyitóképen: Blinken és Hszi találkozója egy pekingi óriáskivetítőn (GREG BAKER / AFP)