Bódis Krisztával ismét elszaladt a ló, romaügyi szakértő tette helyre

Nem hiszem, hogy lesz ennél érthetetlenebb, felfoghatatlanabb pillanata ennek a kampánynak” – jelentette ki Forgács István az LMBTQ-aktivista Magyar Pétert dicsérő szavai után.

Furcsa dolgok zajlanak az Egyesült Királyság tantermeiben.

A pubertáskor elérése előtt már az anális szexről és az orgazmusról tanítanak a diákoknak, valamint házi feladatként maszturbálást írnak elő – írta meg a Daily Mail titkos brit óratervekre hivatkozva. Az általuk talált szemléletes tananyagot azután túrta fel a brit sajtó, hogy
Bár a bíró megtagadta az anyukától az anyag megtekintését, de a Daily Mail megtalálta azokat az interneten. Színezőkönyveket, szókeresőket és rajzfilmes rajzokat is adtak a fiatal lányoknak és fiúknak az „aktivista tanárok” „átfogó küldetésük, a gyermekek szexualizálása érdekében a befogadás nevében” – írták.

A tananyagok között vannak meztelen csecsemők, nagyon fiatal tizenéveseket maszturbálás közben mutató rajzok – valamint oktatóanyagok, hogy hogyan kell, az anális szexszel egyetemben –, a transzság elfogadásáról is, valamint arról is vannak feladatok, hogy anatómiailag pontos babákon tanítják meg, hogyan kell maszturbálni.
A képeket direkt nem mutatjuk, a vállalkozó kedvűek az alábbi linken érhetik el őket.
Nyitókép: Pixabay