Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!
A miniszterelnök inflációról, a magyar uniós elnökség eredményeiről, a gazdaságról, valamint a fantasztikusnak ígérkező 2025-ös évről is beszélt. Összefoglalónk.
Mit épít és mire készül a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon, s hol találkoznak a felek érdekei? Paul Walfot, a Rheinmetall AG közép-európai koordinációs részlegének vezetőjét kérdeztük interjúnkban!
Interjú: Somkuti Bálint
2023-ra a Rheinmetall a magyar védelmi ipar egyik vezető befektetője lett. Hogyan jellemezné az ehhez a pozícióhoz vezető folyamatot?
Valóban, 2019 óta a Rheinmetall és a magyar kormány közösen valósított meg egy sikeres beruházási stratégiát, amelynek fő célja a Magyar Honvédség korszerűsítésének támogatása és egyidejűleg a magyar védelmi ipari képességeinek újjáépítése volt. A kezdet azonban egy egyedülálló pillanat volt. Az adott időszakban ugyanis
Magyar részről ugyanis politikai prioritás volt a Honvédség modernizációs programja mellett a védelmi ipari bázis kiépítésének szándéka.
A Rheinmetall nem egyszerűen új vásárlókat akart nyerni, már csak a növekvő backlog miatt sem. Hanem a növekvő rendelésállomány erősen érdekeltek voltunk kapacitásaink bővítésében. Ebben persze az is segített, hogy a Rheinmetall azon kevés ilyen típusú cég közé tartozik, amelyek bizonyítottan sikeres lokalizációs projektekkel rendelkeznek. Ez azonban csak egy része a történetnek. Ugyanilyen fontos tényező volt, hogy a folyamat során bizalom alakult ki az érdekelt felek között mindkét oldalon. Bizalom személyes szinten, azaz bíztunk egymás képességeiben és hajlandóságában ezen ambiciózus stratégia megvalósításában. Mostanra már láthatóak az első megállapodások pozitív eredményei. A Lynx gyalogsági harcjármű (IFV). már szolgálatban áll a Magyar Honvédségnél, és az ipari beruházás is lenyűgöző sebességgel halad.
Mik a Rheinmetall hosszú távú céljai Magyarországon?
A Rheinmetall igazgatósága a közelmúltban
Emiatt magyarországi stratégiánk kettős: egyrészt továbbra is megbízható partnere lenni a Magyar Honvédségnek. Másrészt kapacitásaink növelésére és ügyfeleink növekvő keresletének teljesítésére fókuszálunk, amiben a hazai piacok kulcsszerepet játszanak. Ennek során fenntartható védelmi vállalkozásokat építünk páncélozott járművek, lőszerek, fegyverrendszerek, valamint digitalizációs megoldások gyártására és létrehozására. Ma itt ülve örömmel jelenthetem be, hogy jó úton haladunk ennek elérése felé.
Hogyan halad a zalaegerszegi gyár építése?
Zalaegerszegi gyárunk építése befejeződött. Idén januárban a terveknek megfelelően elkezdtük a LYNX gyalogsági harcjárművek alacsony ütemű gyártását. Hamarosan beindul a sorozatgyártás és legkésőbb a jövő év elejére elhagyják a gyárat az első magyar gyártmányú járművek. Engedjék meg azonban, hogy egy kicsit pontosítsak, ugyanis amit a Rheinmetall magyar partnereivel Zalaegerszegen felépített az sokkal több, mint egy csak „gyár”.
A gyártócsarnok mellett tesztlétesítmények lenyűgöző sorával büszkélkedhet, beleértve egy harcjármű tesztpályát, valamint nagy klíma- és anechoikus, azaz elektronikus berendezések tesztelésére szolgáló kamrákat. A létesítmény egyedülálló kutatás-fejlesztési központ is egyben, amely hozzájárul a létesítmény rentábilis üzemeltetéséhez.
Vannak hasonló nagyszabású projektek is tervben?
Zalaegerszegi tevékenységünk mellett Várpalotán a közelmúltban indult meg az építkezés. Itt
összesen 300 hektáron. Terveink szerint már jövőre megkezdjük a Lynx és hozzá hasonló harcjárművek 30 milliméteres gépágyú lőszereinek gyártását, amelyet hamarosan 120 mm-es harckocsi és 155 mm-es tüzérségi lőszer követ. Ugyanezen a 300 hektáros területen belül a magyar kormány döntése nyomán felépül egy üzem a nagy kaliberű lőszerekben használt robbanóanyag előállítására. Természetesen ez a képesség növeli Várpalota, mint lőszergyártó központ vonzerejét. Ugyanis az ott előállított RDX robbanóanyag fogja ellátni a Rheinmetall európai gyárhálózatát, és egyúttal nagymértékben csökkenti Európa jelenlegi függőségét a külső beszállítóktól. Ezzel a lépéssel a magyar kormány nagymértékben hozzájárul az európai stratégiai autonómiához és növeli az EU biztonságát.
A Rheinmetall Budapesten és Szegeden is jelen lesz. Budapesten elkezdtük egy digitalizációs és szoftverfejlesztő központ felépítését, amely a Honvédség digitalizációját fogja támogatni. Szegeden pedig a Rheinmetall civil tevékenységének részeként hidrogént és e-mobilitási alkatrészeket gyártó üzem létesül.
Sok találgatás folyik a Zalaegerszegen gyártandó különböző Lynx-változatokról. Tudna néhány szót mondani ezekről? Az egyre növekvő harci és kamikáze drónfenyegetésekkel szemben egy hamarosan bejelentendő légvédelmi változatról is pletykáltak.
Nos, ezzel kapcsolatban kérdezze a Honvédséget! De azt azért elmondhatom, hogy a Lynx kifejlesztésekor a modularitás kulcsfontosságú tényező volt. Ezt szem előtt tartva, a gyalogsági harcjármű változaton kívül már létrehozunk parancsnoki, sebesülthordó, páncélos felderítő és aknavetős változatot is.
és úgy döntött, hogy egyesít két olyan területet, amelyben erős: a páncélozott járműveket és a légvédelmet. Szakembereink Svájcban azóta kifejlesztették a Skyranger tornyot 30 mm-es és 35 mm-es változatban egyaránt, válaszul ezekre a veszélyekre. Mivel a Lynx ideális platform a Skyranger torony számára, nem alaptalan arról beszélni, hogy hamarosan láthatjuk majd a Lynx Skyrangerrel ellátott változatát is.
Az ukrajnai konfliktus miatt egyértelműen megkezdődött a hadiipar reneszánsza Európában. Mégis, miközben egyes országok úgy viselkednek, mintha már elérték volna őket a háború lángjai, mások óvatosabb megközelítést alkalmaznak a befektetések kiválasztásában. Mi az ön álláspontja ebben a kérdésben? Sietnünk kell, vagy van elég időnk?
Az adófizetők pénzét költeni nagy felelősség, és vállalatként természetesen maximálisan tiszteletben tartjuk minden kormány döntését, hogy hova és mibe fektetnek be. Amit mi megtehetünk, az mindössze annyi, hogy rámutatunk a tényre:
Ez különösen igaz napjainkban amikor a korábban csak csordogáló megrendelések hirtelen özönleni kezdtek, ráadásul a járvány okozta ellátásilánc-problémák sem oldódtak még meg. A területtel kapcsolatos döntések halogatása jelentős késedelmet okozhat a jövőbeli vásárlók esetében.
A háború jövőjéről beszélt. Kifejtené részletesen?
Sokan, sokat beszéltek és írtak már a háború jövőjéről. Vannak jó néhányan köztük, akik nálam sokkal jobban felkészültek ebből a témából. Előadásomban egyszerűen rámutattam egy nyilvánvaló tényre a jövővel kapcsolatban. Ez pedig az, hogy a jövő kiszámíthatatlan. Ennek az egyszerű ténynek a szem előtt tartása döntéshozatalkor és tervezéskor segíthet egyéneknek és a Rheinmetallhoz hasonló szervezeteknek egyaránt. Ahogy az angol mondás tartja: „ne tedd az összes tojást egy kosárba”, azaz fontos a diverzifikáció. Úgy gondolom, hogy ez ugyanúgy igaz az iparra, mint a társadalom egészére. Ezzel összhangban az agilitást és a ellenálló-képességet hangsúlyoztam, mint két olyan kulcskompetenciát, amelyeket gyorsan változó világunkban szem előtt kell tartani.
Végezetül szeretném hozzátenni, hogy egyszerűen nagyon jól éreztem magamat a Közszolgálati Egyetem Ludovika Fesztiválján töltött napom során. Sok fiatal és tehetséges diákkal beszéltem, és csak nem bírtam kibújni a bőrömből, amikor a tanulmányaik befejezése után munkahelyként a Rheinmetallt ajánlottam. Elvégre dolgozni vagyok itt! Na jó csak viccelek, de azért komolyan is gondoltam. Rohamosan bővítjük magyarországi tevékenységünket és folyamatosan keresünk tehetséges embereket számos különböző területekre. Kollégákat keresünk sokféle képességgel, Budapesttől Várpalotáig és Zalaegerszegig, a szoftverfejlesztéstől, a hegesztésig és a projektmenedzsmentig. Komolyan gondolom, amikor azt mondom: itt a nagyszerű pillanat, hogy csatlakozzanak a magyarországi Rheinmetallhoz, mert a fiatal, motivált emberek együtt fejlődhetnek magyar vállalkozásainkkal!
Nyitókép: a Lynx magyar honvédségi színekben (fotó: Wikipedia)