A magyar hegymászó, Suhajda Szilárd halálát követően
polarizálódott az ország,
több napja esnek egymásnak a véleménynyilvánítók a közösségi médiában. „Két elnagyoltan megrajzolt álláspont olvasható ki: az egyik – igen markáns – azok véleménye, akik azt hangoztatják, hogy nem kellett volna a hegymászónak odamennie, míg a másik tábor szerint Suhajda Szilárd olyan határokat feszegetett, amiket kevesen mernek feszegetni” – elemzi Suhajda tragikus halála után kialakult közhangulatot Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus.
Miért érzik úgy az emberek, hogy véleményt kell formálniuk?
Mint sok kérdés, ez is a közösségi médiára vezethető vissza. „19 éve, hogy megszületett ez a tömegeket elérő csatorna, ami serkenti, gerjeszti, ösztönzi a véleménynyilvánítást” – mondja a szakértő, hozzátéve, ez az oka, hogy nagyon sokan – még azok is, akik korábban számos marginális témában nem nyilvánítottak volna véleményt – most úgy érzik, muszáj.
„Nehogy mások azt gondolják, hogy nekik nincs is véleményük az adott kérdésben”
– mutat rá.
„Több milliárd ember jelent meg a közösségi médiában, amiből az is következik, hogy a társas viselkedés részévé vált, hogy nemcsak a nagymama süteményéről vagy a barátnőm új szoknyájáról nyilvánítanak véleményt, hanem számos olyan dologról is, amihez egyáltalán nem is értenek. Ha véleményt kellene mondanom ebben a kérdésben, biztos, hogy legalább hetekre belefúrnám magam a témába” – hangsúlyozza.
A szociálpszichológus úgy véli, az adott kérdésben csak a hegymászók nyilváníthatnának véleményt. „Nagyon speciális világ az övék”, Szevetelszky szerint
egy átlagember nagyon keveset tud a magaslatok szerelmeseinek érzelmeiről, elköteleződéséről,
és még sorolhatnánk. Nem beszélve arról, hogy az átlagember még a tizedét sem próbálja meg annak, amit a hegymászók megtesznek, és ennek ellenére egyszerűsítik le ezt a hivatást.
Arra a kérdésünkre, hogy a saját céljai érdekében feláldozhatja-e magát az ember, annak ellenére, hogy van családja, azt válaszolja, hogy „nagyon sok olyan esemény volt az emberiség történetében, ami erőn felüli erőfeszítést követelt. Az eredményeseket ünnepeljük, azokra pedig, akik feláldozták az életüket, kevésbé emlékszünk”. Mindezek mellett úgy látja, hogy érdemes feszegetni a határainkat, mert abból új ismeretre teszünk szert, „és itt nemcsak tudományos ismeretekre gondolok, hanem magunkra vonatkozó ismeretekre: jó érzés, ha sikerül megcsinálnunk, amit nem gondoltunk, hogy meg tudunk csinálni” – emeli ki.
„Mindenki elmondta a véleményét a Suhajda Szilárd ügyről, így megteszem én is. Szeretném előrebocsátani, hogy természetesen én is sajnálom, ami történt vele, ugyanakkor azokkal sem értek egyet, akik felmagasztalják akár Suhajdát, akár a hegymászókat általában. Attól az érveléstől meg végképp kiver a víz, amikor valaki azzal jön, hogy "ha nem lettek volna a Suhajdához hasonló, bátor emberek, még mindig a technikai középkorban élne az emberiség".