Sorra ítélik el a Capitolium ostromlóit – az eddigi legszigorúbb büntetés is megszületett
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a bíróság bűnösnek találta és tizennyolc év börtönre ítélte Stewart Rhodest, a 2021. január 6-i Capitolium ostromának egyik fő vádlottját, az Oath Keepers nevű szervezet alapítóját. Ez az eddig kiszabott leghosszabb büntetés az ügyben. Vele együtt tizenkét évre ítélték Kelly Meggst, a csoport floridai szervezetének vezetőjét.
Több mint két év telt már el azóta, hogy Donald Trump támogatói a 2020-as elnökválasztás eredménye és annak vitatott tisztasága miatt tiltakozva összegyűltek Washingtonban, majd a Capitoliumhoz vonultak és megrohamozták a kongresszus épületét. Azóta többeket előállítottak, elítéltek,
Most, közel két és fél év elteltével ezt tudjuk az emlékezetes esemény szereplőiről.
A tragikus végkimenetelű tüntetés több halálos áldozatot is követelt
Összesen öten vesztették életüket a zavargásokban, köztük a legismertebb az amerikai légierő 35 éves veteránja, Ashli Babbitt, akiről videófelvétel is készült,
A rendőrtiszt, Michael Byrd ellen az eset után eljárás indult, de a bíróság később felmentette arra hivatkozva, hogy a férfi csak a kötelességét teljesítette. Donald Trump egykori amerikai elnök azóta többször is hangot adott a véleményének, hogy a férfi bűnös. Idén év elején párttársába, a képviselőház elnökébe, Kevin McCarthy-ba is beleállt, aki az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a rendőr csak a kötelességét teljesítette.
Ezen kívül Brian Sicknick rendőr halálával kapcsolatban gyilkosság miatt indítottak eljárást, akit egy tűzoltó készülékkel ütöttek meg, majd belehalt a sérüléseibe.
A másik három áldozat a tüntetők közül került ki,
az ő esetükben nem merült fel a gyilkosság gyanúja, szívrohamra és drogfüggőségre hivatkoztak haláluk kapcsán.
Az igazságszolgáltatás mindenkit utolér
A Capitolium elleni ostromon nagyjából kétezren vettek részt, akik közül 2023 februárjáig 1003 embert vádoltak meg. Közülük közel ötszázan vallották magukat bűnösnek.
Az első ember Jon Schaffer gitáros volt, az Iced Earth nevű együttes alapítója, aki elismerte bűnösségét és együttműködött az ügyészséggel, közölte az Igazságügyi Minisztérium. Schaffer a Stewart Rhodes által alapított Oath Keepers nevű szervezethez tartozott, melynek tagjai úgymond az alkotmány megvédésére esküdtek fel,
Paul Hodgkins volt az első, akit 8 hónap börtönbüntetésre, valamint 2000 dollár bírság megfizetésére ítéltek, amiért a Capitolium épületébe lépve egy hatalmas, piros színű, Trump 2020 feliratú zászlóval vonult végig a Szenátus üléstermén. A férfi a bíróság előtt elismerte bűnösségét, és azt is, hogy megbánta, amit tett. Azt mondta, magával ragadta a tüntetés heve.
The incredible new @washingtonpost report about the Jan. 6 insurrection shows a #Sarasota connection, regarding Jan. 6 defendant Paul Hodgkins of #Tampa. He was photographed in the US Senate chambers during the US Capitol attack with a Trump flag. /1 https://t.co/dlhQBrwPrK pic.twitter.com/fKXkNpxpXj
— Liv Coleman (@LivColemanFL) November 1, 2021
Bár az elítéltekre kiszabott börtönbüntetés átlagosan mindössze hatvan napra terjed, az esemény „főszereplői” akár évekre is rács mögé kerülhetnek.
Mint említettük, az eddigi legnagyobb büntetést, a nemrég elítélt Stewen Rhodesra szabták ki 18 év letöltendő börtönnel, de Kelly Meggs 12 éve is kiemelkedően soknak számít.
amiért fizikailag bántalmazta a Capitoliumot őrző rendőröket. Webster önvédelemre hivatkozott, ám a bíróság nem fogadta el a fellebbezését.
Rajta kívül többen is 40-től 90 hónapig terjedő börtönbüntetést kaptak, köztük a közbeszédben QAnon Sámán néven elhíresült Jacob Anthony Chansley is. A furcsa név onnan származik, hogy a férfi
Eredetileg 41 hónap börtönbüntetésre ítélték, ám épp tegnap, május 25-én, 16 hónappal a büntetés lejárta előtt szabadon engedték.
A nyomozás a capitoliumi ostrom ügyében azonban koránt sem zárult még le. Az FBI az amerikaiak segítségét kéri további jelenlévők azonosításában, ami nem egyszerű, mivel az emberek szabadon mozoghattak a Capitolium körül az ostrom napján.
A támadás után magát Donald Trumpot is elővették, akit azóta azzal vádolnak, hogy ő buzdította követőit az erőszakos ellenállásra.
Nyitókép: Jelenet a Capitolium ostromából (Joseph Prezioso / AFP)
Összesen 81 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Emberölést, fosztogatást kevesebbel megúszták volna. Nálunk is pontosan így működnek az "érzékenyített" bírók.
Nekem már megsúgták, hogy 3006-ban indul az eljárás és kemény büntetések várhatók.
Bejelentkezés