És mindeközben Zelenszkij, aki mindent tud az ilyen és hasonló szörnyűségekről, ott mosolyog Brüsszelben – és pusziszkodik Ursulával

És ezek után még Orbán Viktort támadják ezerrel, aki nem akar háborút.

Azt is elmondta, mitől függ a döntés.
Mint ismert, Orbán Viktor a napokban Katarba utazott, ahol többek között küldöttségével megállapodott abban, hogy ezentúl Magyarország is vásárol gázt az arab országtól.
A keddi gazdasági fórumon pedig többek között arról is beszélt, hogy milyen feltételhez kötnék Svédország NATO-csatlakozását.
Az Index mindeközben arra hívta fel a figyelmet, hogy egy meglepő kijelentést is tett a magyar kormányfő a fórumon. Kitért ugyanis arra, hogy mikor tervez visszavonulni a politikától. Mint fogalmazott:
„Tudja, ez egy demokratikus szavazás lesz otthon. De ez az oka annak, hogy most itt vagyunk” – mondta Orbán Viktor kérdésre válaszolva.
Majd felidézte, hogy Magyarország katari kapcsolatai az első Fidesz-kormány megválasztásának évéig, 1998-ig nyúlnak vissza.
A vonatkozó videórészletet alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Facebook
***
***