Magyarország jobban járna, ha lemondana az EU soros elnöki tisztéről
„Az önmagában is abszurd, hogy az EU által a jogállamiság hiánya miatt szankcionált Magyarország lássa el a soros elnöki tisztséget, de nem valószínű, hogy bármilyen testületnek van jogi alapja Magyarországot elzárni ettől. Minden erre irányuló kísérletet pedig diszkriminációnak és magyarellenességnek állít majd be az Orbán-rezsim goebbelsi propagandája. Orbánnak nagy szégyen lenne az, ha bárhogyan eltiltanák ettől, Magyarország és a magyar nép elleni tiszteletlenségnek nevezné, ezért valószínűleg teljes sebességgel rohan majd a szakadék felé.
Orbán nyilván villogni akar, a magyaroknak majd azt mutatja, mintha ez egy elismerés lenne, és ő lenne ez Európai Unió vezetője. Beleképzeli magát abba, amire vágyik, hogy ő Európa vezére és diktátora. De ennek szörnyű következményei lehetnek, ha belemelegszik. A magyar EU elnökség minden bizonnyal felgyorsítja a végkifejletet. Szerény véleményünk szerint nem úgy, ahogy Orbán reméli, hanem éppen ellenkezőleg. Ez Magyarország elszigetelődésének erősödéséhez és az EU-ból való kiebrudálás felgyorsulásához vezethet.
Orbán pedig, ha nem kap pénzt, ha nem tudja Európát olyanná tenni, mint Magyarország, feluszítva az országot »Brüsszel« ellen, a Huxitot választja. Magyarország öles léptékkel menetel – ezúttal is »keresztény-nemzeti« fasiszta önmagával azonosulva – az öngyilkosság felé.”
***
Álmodik a nyomor - Deutsch a hazánk soros elnökségét betámadó brüsszeli tervezetről
Nyitókép: Facebook
Összesen 73 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Magyarország akkor járna a legjobban, ha befognád végre a szádat te hülyegyerek!
Mintha bármihez is köze lenne.
Az amerikai elnökválasztás 2024 októberben lesz. Fél évvel később, Trump újraválasztrása után, lehet, hogy még nagyobbat ütne.
Roppantul aktív ez az elmebeteg.
Bejelentkezés