Brüsszelben már készítik a kínzóeszközöket Magyarország ellen: ez lesz az első három lépése az Európai Bizottságnak

Még csak nem is rejtették véka alá.

„Ha innen nézzük, akkor tényleg egy Nagy Gatsby az egész!”

Kötter Tamás Facebookon reagált Cseh Katalin korábbi kijelentésére, amelyben a momentumos EP-képviselő azt állította, „a propagandagyárak” azért terjesztenek róla szóló hazugságokat, mert kiemelten foglalkozik a korrupcióval.
Kötter erre válaszul azt írta:

„Hölgyem! Nem terjeszt senki sem hazugságot, a tény az, hogy az önök által fenntartott és működtetett cégháló ellen nyomozás folyik, amely során már egymilliárd forintnyi vagyont zároltak.”
Hozzátette, az már csak egy plusz dolog, hogy a gyanú szerint ötmilliárd forintot azzal az olimpiával kapcsolatban tehettek zsebre, amely ellen a Momentum a francia megbízók érdekében lelkesen kampányolt.
„Ha innen nézzük, akkor tényleg egy Nagy Gatsby az egész!” – zárja a bejegyzést
***
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor