Kiderült, Donald Tusk Mandiner-olvasó, kommentálta is a lapunkban megjelent egyik cikket
Lengyelország miniszterelnöke csütörtökön interjút adott az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozója közben.
Nem zárhatják be a gyerekek játszótereit Cegléden, mert akkor az egész országban vérszemet kapnak a perelők – hangsúlyozta lapunknak Ferenczi Norbert, helyi fideszes képviselő, aki közölte, aláírásgyűjtésbe kezdtek és az ombudsmanhoz fordulnak.
Megérkezett a Ceglédi Önkormányzathoz a Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzése annak a két – évtizedekkel ezelőtt épített és működő – lakótelepi sportpályának a kötelező elbontásáról, amelynek kapcsán hatalmas volt a felháborodás a városban – tudta meg lapunk Ferenczi Norberttől, a ceglédi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetőjétől, az ügyrendi és jogi bizottság tagjától, aki közölte: a bírósági ítéletet – amelyet mindenkinek tiszteletben kell tartania – végrehajtják.
Ez azonban jelenleg azt jelenti, hogy csak lezárták a pályákat,
A képviselő lapunknak küldött válaszában hangsúlyozta, a sok százból mindössze két lakó indított pert korábban a pályák használatából eredő zaj miatt.
Feltételezhetően ezen panaszosok egyike szerepel azon az egyik közösségi oldalra korábban feltöltött videóban, amelyben a pályán játszó fiatalokkal vitatkozik és igyekszik elzavarni őket, mert zavarja őt a labda pattogása.
A sok éve tartó perben először első fok elutasították a panaszosok keresetét, azonban a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet és új eljárást rendelt el. Ebben pedig már azt állapította meg a bíróság, hogy a pályákat tulajdonló alperes önkormányzat birtokháborítást követett el a felperesek sérelmére, és megsértette a pihenéshez és a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő jogukat. Kötelezték az önkormányzatot a jogsértés abbahagyására, a további jogsértések tilalmára valamint arra, hogy saját költségén bontsa el a labdázókat. Egyben utalt a terület parkosításának a lehetőségére is.
Az új első fokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla idén februárban helyben hagyta, csupán azzal a különbséggel, hogy mellőzte a terület parkosításának lehetőségére való utalást. Az ítélete szerint az egészségügyi határértéket meghaladó zajhatás - a zaj egészségre veszélyes mértéke miatt - olyan szükségtelen zavarásnak minősül, amelytől a Ptk. 100. §-a értelmében mindenkinek tartózkodnia kell, és amelynek a tűrésére a felperesek még időlegesen vagy alkalmanként sem kötelesek az év semelyik szakaszában, semelyik napszakban.
„Az ítélettől függetlenül azonban a ceglédiek többsége azt gondolja, hogy ebben a konkrét ügyben nem azok győztek, akiknek igazuk van”
– hangsúlyozta a fideszes képviselő, visszautalva arra, hogy a Kúriához fordulnak jogorvoslatért.
Ferenci Norbert lapunknak kifejtette: álláspontjukat arra alapozzák, hogy az ítélőtábla közvetlenül alkalmazott egy rendeletet, melynek zajra vonatkozó határértékeinek túllépését állapította meg. A helyszínen méréseket végző igazságügyi szakértő azonban olyan jelentést készített, amely enyhén szólva is vitatható. A képviselő ezzel arra utalt, hogy kiderült, elnézték a zajhatárt a szakvéleményben, amely alapján bezáratták a pályákat.
„Abban bízunk, hogy a Kúria gyerekek egészséghez, sporthoz való jogát is figyelembe veszi ”– hangsúlyozta Ferenczi Norbert.
Hozzátette: közben kezdeményezése nyomán a ceglédiek, a Fidesz-frakció támogatásával, a Nemzedékek az Alföld Kapujáért Alapítvány szervezésében aláírásgyűjtést indítottak a sportpályák ügyében.
azt kérve, hogy vizsgálja meg a témát és forduljon az Alkotmánybírósághoz.
„A Fidesz képviselőcsoportja szerint a gyerekzsivaj és a labdapattogás hangja örömforrás, nem pedig korlátozandó zajhatás. Ezt a felfogást kell érvényesíteni alkotmányjogi szempontból. Ezért gyűjti az alapítvány az aláírásokat, természetesen minden jószándékú politikai oldallal közösen. Nem zárhatják be a gyerekek játszótereit Cegléden, mert akkor az egész országban vérszemet kapnak a perelők és mindenhol ugyanígy sérülnek majd a gyerekek jogai” – figyelmeztetett a képviselő, aki ezért is hangsúlyozza, hogy ügyük precedens értékű.
Ferenczi Norbert tarthatatlannak nevezte, hogy
A zaj forrásával kapcsolatban gyerekjogi kivételeket kell beépíteni az alkalmazott rendeletbe. Erre az önkormányzatnak nincs lehetősége, ugyanakkor az alapvető jogok biztosa kérheti az Alkotmánybíróságtól, hogy állapítsa meg a rendelet alkotmányellenességét.
Nyilván az elbontás után máshol fel lehetne építeni a pályát, bevállalva egy újabb pereskedést. Azonban ez a megoldás – azon felül, hogy költséges – távolról sem lenne megnyugtató. „Cegléd más labdázóit is meg kell óvnunk a hasonló, rosszindulatú perektől, sőt más városok sporttelepeit is. Ezért elsődleges célunk a jogi környezet megváltoztatása” – összegzett a képviselő.
Fotó: Getty Images/illusztráció