Ezek után mondd, jóbarát, hogy a magyar jobboldal EU-ellenes!
Kinek mit intézett az elnöksége – az Uniónak a magyarok például olyan dolgokat, melyekben évek, évtizedek óta nem sikerült előrelépni. Kohán Mátyás írása.
Az emberéleteket követelő ámokfutások után fegyverleadási amnesztiát hirdettek az országban.
Bemutatta a szerbiai belügyminisztérium azt a fegyverarzenált, amelyet hétfő óta gyűjtött be az ország állampolgáraitól az egy hónapig tartó fegyverátadási amnesztia keretében, a szerb elnök azt mondta: büszke a sikeres akcióra.
A május 8. és június 8. közötti fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a kormány, hogy a múlt héten két lőfegyveres ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 17 halálos áldozata és 21 sebesültje volt.
A szerb elnök tájékoztatása szerint az akció keretében – amelynek során
– eddig mintegy 13 500 fegyvert adtak át, egyebek mellett pisztolyokat, automata fegyvereket, kézigránátokat és több százezer lőszert.
Aleksandar Vucic államfő közölte: a fegyverek felét illegálisan tartották, de olyan fegyvereket is átadtak, amelyre a tulajdonosnak volt engedélye, mégis úgy döntött, hogy megválik tőle. A fegyverek a kragujavaci Zastava fegyvergyárba szállítják, ahol a rendvédelmi szervek számára alkalmas fegyvereket készítenek belőlük.
A szerb köztársasági elnök azt is megerősítette, hogy június 8-ig semmilyen következménnyel nem kell számolniuk azoknak, akik leadják az eddig törvényellenesen tartott fegyvereiket és lőszereiket, az egy hónapos türelmi időszak után azonban drákói szigorra és hatalmas büntetésekre számíthatnak azok, akiknél a rendőrség illegális fegyvert talál.
A múlt szerdán egy 13 éves fiú az iskolájában megölte nyolc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további hat diákot megsebesített. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került.
Az eseteket követően a szerb kormány több intézkedést is bevezetett, valamint kilátásba helyezett, ezek között szerepel, hogy az ország minden iskolájában állandó rendőri felügyeletet vezetnek be, és megkezdik a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatárának a 14-ről 12 évre való csökkentését. Ez utóbbi azért merült fel, mert a gyilkos hetedikes diák még nem töltötte be a 14. életévét, így a szerb törvények értelmében nem büntethető.
Az iskolai ámokfutás másnapján egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén. A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket.
Hétfőn és pénteken több tízezren vettek részt Belgrádban és az ország más városaiban az államfő és a kormány távozását követelve. A tüntetők szerint az ország vezetése nem megfelelő módon reagált a múlt héten történt iskolai és utcai ámokfutásra. A szervezők követelései között szerepel, hogy sürgősen szabjanak gátat az erőszak népszerűsítésének a médiában és a közösségi térben, váltsák le a médiahatóság tagjait, tiltsák be a gyűlöletet és erőszakot népszerűsítő nyomtatott sajtótermékeket, és vonják meg az országos sugárzási jogot azoktól a televízióktól, amelyek az erőszakot népszerűsítik. Követelik emellett minden erőszakos tartalom betiltását a televízióban.
A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.
(MTI)
A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:
***