Az uniós pénzekkel pedig euró áramolhatna a kasszába. Ez az euró javítaná a külső egyensúlyt - ami a különbség egy ország rendelkezésre álló jövedelme, valamint aközött, amit belföldön elfogyaszt – ha pedig javul a külső egyensúly, akkor kevesebb külső hitelre szorul az ország. Ettől javulhatna a kockázati megítélésünk és erősödhetne a forint. Csakhogy az uniós forrásnak feltételei vannak, amelyeket a mai napig nem sikerült az Orbán-kormánynak tisztességesen teljesítenie.
Orbán Viktor minden idők legnagyobb mázlistája – volt eddig. Egy olyan időszakban vette át az országot, amikor egész Európában nőttek a fizetések, nem volt érdemi gazdasági visszaesés, áramlott a pénz Magyarországra. Ezt sikerült szétlopni, odaadni a haveroknak, elherdálni és rosszul befektetni. Ennek (is) isszuk ma a levét. A fideszesek persze túlélik, csak valamivel több túlárazott állami megrendelést, vissza nem térítendő támogatást adnak adóforintokból a saját cégeiknek.
De most, amikor valóban szükség lenne kormányzati kreativitásra, tudásra az infláció okos letöréséhez, a Fidesz és Orbán csődöt mond. Konjunktúrában mindenki tud kormányozni. Válságban a Fidesz – nem tud. Ez világosan kiderült 2023-ban.”