Heisler András,a Mazsihisz elnöke szerint az amerikai nagykövetnél múlt szerda este megült széderest nagyszerű alkalom lett volna, hogy Gyöngyösi Márton bocsánatot kérjen korábbi antiszemita megnyilvánulásaiért a zsidó közösségtől, ez azonban nem történt meg.
Ahogy a Mandiner is beszámolt róla, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete Facebook oldalán osztott meg múlt csütörtökön egy bejegyzést arról, hogy a zsidó pészah alkalmából széderestet tartott Budapesten. Az eseményen többek között jelen volt a Mazsihisz elnöke, Heisler András, valamint a Jobbik – Konzervatívok nevű párt elnöke, Gyöngyösi Márton is.
Heisler az ATV-nek adott interjúban elmondta,
nehezményezte, hogy a korábban nyíltan antiszemita nézeteket hangoztató politikus nem kért bocsánatot kijelentéseiért.
„A vacsora végén kértem, hogy jöjjön oda hozzám” – mondta Gyöngyösiről Heisler András. A Mazsihisz elnöke ezután azt mondta Gyöngyösi Mártonnak, hogy neve rosszul cseng zsidó körökben, bár elismeri, az utóbbi időben jobb irányt kezd venni a pártja.