Demeter Szilárd a Sziget Fesztiválról: Nem harmincéves, hanem egyéves szerződéseket kötünk
„A Sziget Fesztivál nagyon könnyen megszűnhet, ha mi, a Petőfi Kulturális Ügynökségben úgy döntünk, hogy a Hajógyári-szigetnek a hozzánk, tulajdonunkba került részére nem engedünk fesztivált. Onnantól kezdve nemhogy Sziget Fesztivál, hanem semmilyen fesztivál nincs a Hajógyári-szigeten, mert az ikonikus részei tulajdonba kerültek hozzánk” – fogalmazott Demeter Szilárd a SpiritFM adásában – írta meg az Index.
A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója annak kapcsán nyilatkozta a fentieket, hogy
ezért „nekünk már nem érdekünk ezt a Sziget Fesztivált ilyen szempontból fenntartani” – részletezte.
Ugyanakkor aláhúzta: mivel a Sziget Fesztivál teljes kulturális hozadéka jóval jelentősebb ennél, „nem gondolkodhatnak így”. Ezért leültek Kádár Tamásékkal: „azt mondtam, hogy nem harmincéves, hanem egyéves szerződéseket kötünk, amikor megbeszéljük, hogy ki, mit, mikor csinál úgy, hogy közben a Hajógyári-szigetet lehetőleg adjuk már vissza a polgároknak” – tájékoztatott a PIM főigazgatója.
Nyitókép: Földházi Árpád
Összesen 65 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés