Olaf Scholz: Több évig tarthat még a háború

2023. március 31. 19:04
„Ukrajna nem veszíthet és nem lehet orosz békediktátum” – mondta a német kancellár.    

A szociáldemokrata politikus pénteken a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap frankfurti olvasói fórumán arra a kérdésre, hogy miként értelmezendő az a többször megismételt kijelentése, miszerint Oroszország nem győzhet, Ukrajna pedig nem veszíthet a háborúban, kifejtette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és országa identitárius elképzelések alapján területi követeléseket támaszt és imperialista agressziót követ el egy szomszédos ország ellen, amivel

veszélyezteti a határok erőszakos megváltoztatásának lehetetlenségéről kialakult egyetértésre épülő európai békét.    

Ezért meg kell akadályozni a békediktátumot, vagyis azt, hogy befagyasszák a konfliktust, aminek révén Oroszország ugyan nem hivatalosan, a nemzetközi közösség elismerésével, de gyakorlatilag mégiscsak imperialista módon bekebelezi Ukrajna egy részét. Mindez azt jelenti, hogy „Ukrajna nem veszíthet és nem lehet orosz békediktátum, és természetesen azt is jelenti, hogy elkerülhetetlen az orosz csapatok visszavonása” – mondta Olaf Scholz.    

Arra a kérdésre, hogy az orosz csapatokat a 2014-ben a nemzetközi jog megsértésével Oroszországhoz csatolt ukrajnai Krím félszigetről is ki kell-e vonni, kifejtette: Németországnak nem az a feladata, hogy Ukrajna helyett tárgyaljon és mérlegelje, hogy milyen megoldás lehet elfogadható, hanem az, hogy

kiálljon Ukrajna mellett és támogatást biztosítson az önvédelemhez.

Mint mondta, nem is igen örvend az arról szóló tanácsoknak, hogy milyen engedményeket kellene tennie Ukrajnának a békéért. Nagy visszafogottságra van szükség ebben az ügyben, és inkább világossá kell tenni, hogy „mindent megteszünk azért, hogy fenntarthassuk támogatásunkat, amíg csak szükséges”. 

(MTI)

***

Nyitókép: DURSUN AYDEMIR / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

 

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"
Ukrajna nem veszíthet és nem lehet orosz békediktátum, és természetesen azt is jelenti, hogy elkerülhetetlen az orosz csapatok visszavonása
"

Ukrajna veszteni fog, és az lesz, amit az oroszok akarnak.

pont addig fog tartani amig penzelitek zselet. attol fogva hogy elzarjatok vegre a penzcsapokat, max egy hetig. ugyhogy csak rajtatok mulik

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés