Koncz Zsuzsáról kiderült egy nagyon ciki, elképesztően kínos történet

Hobó könyve szerint lehajolt minden fillérért, még ha meg is kellett érte egy cseppet alázkodnia.

Magam részéről nem gyűlölöm Lázár János minisztert, sőt – és ezt nem viccnek szánom – ő maga a tárgyiasult Nemzeti Együttműködés Rendszere.
„Képtelen vagyok elszakadni ettől a képtől (Blikk címlap – ,,Laza Lázár”, 2023.03.23.).
Ha majd egyszer a történészek az Orbán-rendszert kutatva kénytelenek lesznek a kulcsfigurát megjelölni, az nem lehet más, mint Lázár János. Az ő figurája hosszú évek óta foglalkoztat, de behatárolt képességeim miatt csak tegnap éreztem úgy, hogy valamit sikerült megragadni ennek a figurának a lényegéből. Úgy történt, hogy valahogy bemehettem az irodámba és volt néhány percem arra, hogy átböngésszek egy-két könyvespolcot. Zsófi, az unokám hazajött Spanyolországból, beiratkozott az egyik egyetemre és beköltözött az irodába. (Azóta a kivert kutyát alakítom.) Természetesen a szakirodalommal kezdtem és elhoztam Henri Bergsontól meg Wittgensteintől egy-egy könyvet (A nevetés és az Észrevételek). A XX. század egyik legismertebb és legnépszerűbb filozófusa volt Bergson, A nevetés című könyve több, mint egymillió példányban jelent meg. Nem is könyv ez, inkább tanulmány, amely egyrészt a komikum elméletét vizsgálja, másrészt Moliére munkásságát is tárgyalja. Na, itt jön a képbe Lázár János személye (124. oldal).
Bergson: ,»A gesztus alapvetően különbözik a cselekvéstől«
Szerinte Tartuffe alakja ,,cselekvéseinél fogva inkább drámába illenék ; akkor tartjuk komikusnak, ha elsősorban gesztusaira figyelünk. Emlékezzünk csak, hogyan lép a színpadra. (III. felvonás, 2. jelenet); – Laurent, már elrakhatod az ostort s a szőrcsuhámat -. Tudja, hogy Dorine hallja a szavait, de meg vagyok győződve, hogy akkor sem szólna másként, ha a szobalány nem volna ott. Annyira beleélte magát képmutató szerepébe, hogy már, ha szabad így mondani, őszintén játssza.”
Bergsontól lopva a gondolatot: Lázár János így, és csakis így válhatik komikussá. Nála a képmutatás hosszú gyakorlat, nélküle magatartása és beszéde nem válna természetes gesztussá.
Nagyon élénken él bennem egy másik kép is Lázárról, valahol kinn a természetben vadásznak öltözve látható, mellette egy gyönyörű magyar vizsla (Ágnes megint nem bír magával, szerinte a vizsla a másik nagy magyar vadászé, Kovács Zoltáné. Felőlem! Egyik kutya, másik eb.). Amikor először láttam a képet, azonnal bevillant, hogy miközben ez a szerencsétlen ember a fotóapparát előtt produkálja magát, őszintén elhiszi, hogy ő tényleg vadász. Amikor baszakodik Budapesttel és színpadiasan kihúzza egy listáról a Nyugati pályaudvart meg a Ferihegyi gyorsforgalmi utat, tényleg beleéli magát abba, hogy ő nagy formátumú politikus, ezért tollat ragad és a dokumentumra odafirkantja, hogy ,»Nem! Soha!«
Befejezésül azt azért szeretném leszögezni, hogy én a magam részéről nem gyűlölöm Lázár János minisztert, sőt – és ezt nem viccnek szánom – ő maga a tárgyiasult Nemzeti Együttműködés Rendszere. Moliére sajnálhatja, hogy nincs alkalma megismerni korunk Tartuffe-jét. Ennyit a filozófiáról, de azért nézegessék a Mandiner címlapján Lázár János arcát, az mindent elárul! Imádom a palit!”
***
Nyitókép: Képernyőfotó