Nézegessék a Mandiner címlapján Lázár János arcát, az mindent elárul, imádom a palit!

„Képtelen vagyok elszakadni ettől a képtől (Blikk címlap – ,,Laza Lázár”, 2023.03.23.).

Ha majd egyszer a történészek az Orbán-rendszert kutatva kénytelenek lesznek a kulcsfigurát megjelölni, az nem lehet más, mint Lázár János. Az ő figurája hosszú évek óta foglalkoztat, de behatárolt képességeim miatt csak tegnap éreztem úgy, hogy valamit sikerült megragadni ennek a figurának a lényegéből. Úgy történt, hogy valahogy bemehettem az irodámba és volt néhány percem arra, hogy átböngésszek egy-két könyvespolcot. Zsófi, az unokám hazajött Spanyolországból, beiratkozott az egyik egyetemre és beköltözött az irodába. (Azóta a kivert kutyát alakítom.) Természetesen a szakirodalommal kezdtem és elhoztam Henri Bergsontól meg Wittgensteintől egy-egy könyvet (A nevetés és az Észrevételek). A XX. század egyik legismertebb és legnépszerűbb filozófusa volt Bergson, A nevetés című könyve több, mint egymillió példányban jelent meg. Nem is könyv ez, inkább tanulmány, amely egyrészt a komikum elméletét vizsgálja, másrészt Moliére munkásságát is tárgyalja. Na, itt jön a képbe Lázár János személye (124. oldal).

Bergson: ,»A gesztus alapvetően különbözik a cselekvéstől«

Szerinte Tartuffe alakja ,,cselekvéseinél fogva inkább drámába illenék ; akkor tartjuk komikusnak, ha elsősorban gesztusaira figyelünk. Emlékezzünk csak, hogyan lép a színpadra. (III. felvonás, 2. jelenet); – Laurent, már elrakhatod az ostort s a szőrcsuhámat -. Tudja, hogy Dorine hallja a szavait, de meg vagyok győződve, hogy akkor sem szólna másként, ha a szobalány nem volna ott. Annyira beleélte magát képmutató szerepébe, hogy már, ha szabad így mondani, őszintén játssza.”

Bergsontól lopva a gondolatot: Lázár János így, és csakis így válhatik komikussá. Nála a képmutatás hosszú gyakorlat, nélküle magatartása és beszéde nem válna természetes gesztussá.

Nagyon élénken él bennem egy másik kép is Lázárról, valahol kinn a természetben vadásznak öltözve látható, mellette egy gyönyörű magyar vizsla (Ágnes megint nem bír magával, szerinte a vizsla a másik nagy magyar vadászé, Kovács Zoltáné. Felőlem! Egyik kutya, másik eb.). Amikor először láttam a képet, azonnal bevillant, hogy miközben ez a szerencsétlen ember a fotóapparát előtt produkálja magát, őszintén elhiszi, hogy ő tényleg vadász. Amikor baszakodik Budapesttel és színpadiasan kihúzza egy listáról a Nyugati pályaudvart meg a Ferihegyi gyorsforgalmi utat, tényleg beleéli magát abba, hogy ő nagy formátumú politikus, ezért tollat ragad és a dokumentumra odafirkantja, hogy ,»Nem! Soha!«

Befejezésül azt azért szeretném leszögezni, hogy én a magam részéről nem gyűlölöm Lázár János minisztert, sőt – és ezt nem viccnek szánom – ő maga a tárgyiasult Nemzeti Együttműködés Rendszere. Moliére sajnálhatja, hogy nincs alkalma megismerni korunk Tartuffe-jét. Ennyit a filozófiáról, de azért nézegessék a Mandiner címlapján Lázár János arcát, az mindent elárul! Imádom a palit!”

***

Nyitókép: Képernyőfotó