Azért bontjuk le a hatalom kordonjait, hogy az élére álljunk a küzdelemnek!

2023. március 31. 17:21

Ma Magyarországon elképzelhetetlen az, ami Amerikában történik.

2023. március 31. 17:21
null
Fekete-Győr András
Facebook

„A fotó néhány napja készült az egyik izraeli tüntetésen. A Trumpot, Netanjahu-t és Putyint tartalmazó molinón az áll:

»Senki nem áll a törvények felett!«

És valóban, a manhattani esküdtszék ma érvényt is szerzett ennek, amikor vádat emelt Donald Trump ellen. Az eljárás történelmi jelentőséggel bír: azt üzeni a demokrácia és a jogállamiság hívei számára, hogy a volt amerikai elnök sem állhat a törvények felett, az ő tetteinek is következménye van. Egy jogállamban legalábbis így van – a magyar demokrácia hívei számára épp ezért azt üzeni, hogy sokat kell még tennünk azért, hogy helyreállítsuk a politikai és jogi elszámoltathatóság feltételeit. Ma Magyarországon elképzelhetetlen az, ami Amerikában történik - pedig egy szabad és igazságos országban ez volna a minimum.

Mi azért kötöttünk szövetséget a civilekkel Egerben, Debrecenben és még számtalan magyar településen, azért bontjuk le a hatalom kordonjait a Karmelitánál, hogy az élére álljunk ennek a küzdelemnek! Lázár János fegyverletétele Egerben mutatja, hogy a kitartó munka meghozza a gyümölcsét! Megyünk előre, dolgozunk tovább!”

Fotó: Mónus Márton / MTI

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pumuklik
2023. április 02. 19:14
Hogy szeretne ez a szar a polcra kerülni! Fegyőr egy kis libernyák csicska, aki nap mint nap odatartja a seggét, hogy megdugják. Ugyanolyan ribanc mint csekka és a kacsacsőrű! ...
Megtalálta
2023. április 02. 14:37
Nocsak. Fegyőr azt szeretné, ha nálunk is perbe fognák az ellenzék vezetőit? Szerinte ez az igazi demokrácia? :D Hát ha ez a mérce lipsiéknél, akkor legyen. Milyen érdekes, hogy lipsiék mindig az izraeli tüntetéseket hozzák fel példaként, nem a franciát. Húgyagyúak.
bagira
2023. április 02. 05:24
Orbán Viktor válaszolt az USA fizetett ügynökeinek . https://www.youtube.com/watch?v=JOBzGCPhXSg
Cséfy
2023. április 02. 00:39
Élére áll, aztán kardélre hány...(rókázik)...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!