Árpád-kori élménypark épül Zsámbékon – a megálmodó mesél terveikről
Nyitókép: A zsámbéki uradalom látványterve, részlet
A zsámbéki középkori uradalom a korabeli mesterségeket, gasztronómiát és építkezést is bemutatná – tudjuk meg Fejér Mátétól (1983) az Uradalom Egyesület és a projekt vezetőjétől, aki „civilben” kőfaragó, épületszobrász és népzenész egyben.
„Zsámbék abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem csak a föld alól előkerült alapokból kell kirakósként értelmezni az Árpád-kor emlékeit, hanem láthatjuk, érinthetjük templomunkat, ez felbecsülhetetlen érték” – meséli Máté. Hozzáteszi: „Kőfaragóként számomra mindig is központi helyen állt a középkori ember tudása, az egymásba fonódó szakrális és fizikai gondolkodás. Mivel testvéreimmel régóta foglalkozunk a tematikában gyerekekkel, így a következő generáció nevelésének lehetősége meghatározó tényező volt. A feladatot, hogy
mi kaptuk, reményeink szerint új fejezetet nyitva az ország történeti parkjainak fejlődésében.”
Emellett elmaradás a magyar katonai hagyományőrzés és történelmi újrajátszó közösség részéről is a korszak megjelenítése, hiszen a XII. század az Árpád-kori Magyar Királyság fénykora, ennek megszervezését Tompa Balázs vezetésével, a Nyugati Gyepük Pajzsa csapat vállalta – derül ki.
Imádság után
Szakmai hitelesség és a nagyközönség
Hogy mi a fő vízió? „Turisztikai szempontból agglomeráció-komplexusként írhatnám le legegyszerűbben azt a folyamatot, amit szeretnénk megfordítani. Átutazunk vagy elutazunk, pedig sok rejtett történelmi, néprajzi és természeti gyöngyszem rejtőzködik Zsámbékon és a környékbeli falvakban.”
Az Uradalom élménypark ebben a kontextusban kap helyet. Egy olyan parkot szeretnének létrehozni, ami a lehetőségekhez mérten szakmailag hiteles és képes megszólítani a nagyközönséget is. Fő célja a látogatónak
ami generációról generációra a családban adtak át és a természettel együtt élő ember hétköznapjait jellemezte – ismerteti Fejér Máté.
Hangsúlyozza, hogy a népek, melyek egykor itt éltek, nem eltűntek, hanem beolvadtak. Úgy értelmezhetjük leginkább, mondja, hogy a fának, aminek most leveleit látjuk, ők a gyökerei. „Ha nem ismerjük őket, magunkat sem ismerjük, ezáltal elveszítjük identitásunkat. Márpedig ebben
– vallja.
Az egyesület vezetője elmondja, hogy Zsámbékon jelenleg minden lehetőség adott arra, hogy átfogó módon alakítsák a projektet. Az épített örökségi háttér országos jelentőségű, erős önkormányzati és lakossági támogatást kapnak, forrást nyertek a kivitelezésre, van történeti alapjuk is az Aynard/ Smaragd nemzettség személyében. Az egykori családi egyház szolgálatában álló Premontrei szerzetesrend közössége most is a településen él. Elindultak a tárgyalások a Perbál határában egykor állt, a nemzetség menedékét szolgáló kisvár megjelenítéséről, valamint nagy az érdeklődés a hosszú évek munkájának tudását felhalmozó hagyományőrző csapatok részéről, általuk nemzetközi kapcsolatok is építhetők.
Persze, nehézségek is vannak: „Az anyagi sávszélesség a tervezett volumenhez képest igen szűk, de ezt erős közösségi összefogással orvosolni lehet. Azt gondolom, ettől válik igazán élővé az udvarház” – bizakodik Máté.
Fejér Máté
Történelmi háttér
Az újabb kutatások arra mutatnak, hogy
aki szicíliai normann származású grófnő volt. Ezt támasztja alá, hogy az 1100-as évek végétől több nyugati (francia) genetikájú család temetkezési helyét tárták fel a Templomdomb platóján, valamint 1166-ban a nemzetséghez tartozó Smaragd ispánként jelenik meg az okleveles forrásban.
A prépostsági templom középső hajóját határoló oszlopsort egy jóval kisebb, egyhajós templom alapjaira helyezték, valamint a rendház sarkán egy azonos korból származó épületdarabot találtak, melyet plébániaként vagy udvarházként azonosítottak. A projekt megálmodói az utóbbi vonalon indultak el.
Az időutazás részletei: épületek, műhelyek, gasztronómia
A középpontban egy normann analógia szerinti kő udvarház áll majd, mellette egy favázas látogatóközpontként funkcionáló épülettel, melyben a későbbiekben fogadót alakítanak ki, ahol természetesen a korra jellemző ételeket és italokat kínálnak majd – osztja meg Fejér Máté. Hozzáteszi: megjelenítik a gazdaság fenntartásához és az építkezéshez szükséges műhelyeket, valamint a korra jellemző lakóházakat.
szakmai napokon, folyamatosan követhető online közvetítésen, hiszen a projekt célja, hogy minél inkább érthetővé, átérezhetővé tegyék a történetet.
Faluostrom
Az egyhajós kőtemplom megépítését ugyanakkor, anyagi okokból egyelőre nem tudják megvalósítani, az egy következő fázis lesz, mondja. A terület lehetőségeihez mérten bemutatják a kor háztáji állattartását, növénytermesztést, élelmiszerkészítést. Komplex életmódrekonstrukciót terveznek profán és szakrális eseményekkel.
vagy akár a korra jellemző temetési szertartást is, sorolja a kőfaragó-népzenész.
Ezzel még nincs vége: a 12. században a lovasság alap egysége a „lándzsa”, mely lovagból, fegyvernökökből és két-három könnyűlovas/íjászból áll össze. A Nyugati Gyepűk Pajzsának köszönhetően létrehoznak egy korszakbeli lovas és gyalogos csapatot. A nehézlovas felszerelés rekonstrukciója sok kutatást, és gyakorlati munkát igényel, hogy hitelesen tudják bemutatni az Árpád-kor nyugati és keleti ötvözött hadviselési kultúráját.
„A szakmai programok mellett hatalmas interaktív csatákkal,
Szeretnék lehetőséget adni középkori lagzik megrendezésére, tartunk beöltözős vigasságokat, valamint az évente megrendezett nemzetközi hagyományőrző találkozó és óriásbábos fesztivál, a Fékomadta is kihagyhatatlan élmény” – vázolja a vezető.
Óriás
Hogy állunk Európához képest?
„Egy kicsit lemaradtunk ebben az irányban az európai parkokhoz képest” – mondja Fejér Máté. Most kezd szerveződni egy olyan összefogás, ami talán képes lesz kimozdítani az eseményeket a holtpontról, mind lokális, mind országos szinten, hangzik el.
Hadd idézzük itt Gallina Zsolt régészt, az Ásatárs Kft vezetőjét: „Példa értékű és nagyon előremutató kezdeményezésnek tartjuk a zsámbéki Aynrad projektet. Fontos lépcsőfoka, próbaterepe lehet egy nagy, országos szintű vállalkozásnak, egy a Kárpát-medence történeti-régészeti korszakait, történelmét bemutató Archeoparknak. Ez egy
épített objektumokon és az azokban zajló korhű aktivitásokon keresztül a paleolitikumtól a kora-újkorig. A magyar régészet nagy bűne, egyben a hagyományőrző világ elmaradása, hogy Magyarországon máig nem jött létre ilyen típusú és léptékű kezdeményezés. Az ilyen lokális projektekre épülve nagyon hiányzik egy Kárpát-medencei szintű, összefoglaló történelmi park, ami tükrözi a régészet és történettudományok fizikai valóságban megjeleníthető ismereteit.”
Aynard út, alvó óriás látványterv
Formálódik a Visegrád-Esztergom Zsámbék történelmi-turisztikai út
Megtudjuk, hogy a Zsámbékot, Tököt és Perbált összekötő Nyakas-hegyen különleges mikrovilágot hozott létre az egykori kőfejtés. A sziklafalak, barlangok, vízmosások tagolta felszínén változatos a növény és élővilág, így kimondottan izgalmas kerékpáros és gyalogos túrahely. Ez a land art koncepció
védve a kiemelt természeti értékeket.
Hogy mit jelent mindez? Alapját a magyar népmesék ősi világa, valamint a keresztény kultúrát képviselő Aynard lovag legendája adja. Az ösvény menti hatalmas kőtömbökbe és sziklafalakba a helyszínen megfaragott szobrok beépülnek természetbe, izgalmas élményt nyújtva az arra járó felfedezőknek. Igazi mese keletkezik, ám mindenkinek más – magyarázza Fejér Máté.
Hozzáfűzi: „A terület végpontja, a Perbál és Tinnye település határában álló Zajnát-hegy csúcsa rejti Aynard várát, melyet egy palánkkal körülvett fatoronnyal tervezünk megjeleníteni.” A hegy alatt elhaladó forgalmas autóút fölé, vonzó úti célként magasodó torony kiváló kilátópontot adna a medencére, valamint a Pilis hegyvonulataira. Megépítése perspektívát nyitna a korabeli udvarház és kisvár kapcsolatának bemutatására, bekötve a környéken található kisebb Árpád-kori építészeti emlékeket,
Mi lesz öt év múlva?
„Leginkább azzal lennék elégedett öt év múlva, ha erős és összetartó országos hálózat alakulna ki a tematikában dolgozó, nagyobb történelmi emlékek köré szerveződött csoportokból az oktatást és utánpótlást szolgáló pontokkal. Ez kell ahhoz, hogy a befektetett rengeteg idő és energia átadódjon a következő generációnak, véleményem szerint ez a legfontosabb” – válaszolja kérdésünkre Fejér Máté. Ha minden jól megy, a projekt 2023 őszén indul.
Aynard út, Egy lovag sírja látványterv
Összesen 26 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Bejelentkezés