Jobban kellene örülnünk a baloldalról érkező kritikáknak! – Böjte Csaba a Mandinernek
„A baloldalról érkező kritikák sokszor felháborodást váltanak ki a köreinkben, én viszont örülök nekik, mert azt látom mögöttük, hogy ezek az emberek azt gondolják, lehetne jobban is csinálni” – mondja a Mandinernek adott húsvéti nagyinterjújában Böjte Csaba. A ferences szerzetes szerint ugyanis azok, akik ezeket az üzeneteket megfogalmazzák, „igazából hisznek abban, hogy lehet és kell is jól végezni a szolgálatainkat, azzal pedig, hogy ennek hangot adnak, voltaképpen segítenek nekünk”. Sőt, azt is mondja, hogy szerinte jobban meg kellene becsülnünk azokat az embereket, akik az egyház vagy akár a saját mulasztásainkra felhívják a figyelmünket. „Ne féljünk egymás szemébe nézni és közösen kitalálni, hogyan végezhetnénk a dolgainkat jobban, szebben!” – kéri Böjte Csaba.
A több mint egy éve tartó háborúval kapcsolatban a szerzetes arról beszél, „ha az embereket kérdeznénk, egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal többen szavaznának az azonnali békére, mint a háború folytatására. De hogy egy-egy fegyvergyárnak, erős üzletembernek több eszköze van az érdekérvényesítésre, egyértelmű.
Úgy véli, Ferenc pápa közelgő budapesti látogatásának középpontjában is a béke üzenete áll majd és szeretné, ha a béke zászlaját április végén Budapesten emelnénk a magasba, példát adva mindenkinek.
Azokat pedig, akik a világ békéjéért érdemben tudnának tenni, Böjte Csaba így figyelmezteti: „Ha a maffia tagjai le tudnak ülni és meg tudnak egyezni, hogy melyik család területe meddig tartson, a nagyhatalmak miért nem képesek erre?”
További részletek a Mandiner csütörtökön megjelenő ünnepi duplaszámában!
Összesen 25 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
A baloldali kritika a gyűlöletből táplálkozik és nem a jobbító szándékból.
A baloldali kritikusok nem jobban, hanem másnak dolgoznak. Az ő feladatuk a Nyugat minden szinten történő kiszolgálása - a magyarok rovására.
Ez a szomorú helyzet, Atya!
Bejelentkezés