Szerintem Fónagy János elvtárs úr se sokat kapált mostanában

2023. március 29. 14:43

Gelencsér Ferenc
Facebook
A tisztességes újságírókkal szóba sem állnak az állampárt tagjai.

„Szerintem Fónagy János elvtárs úr se sokat kapált mostanában, de ezt nem is várjuk el tőle.

Csak ha már volt MSZMP tagként a rendszerváltás után a FIDESZ színeiben többször is kormánypozíciót vállalt, adja meg a kellő tiszteletet a magyar sajtónak.

Érdekes egyébként, hogy az egykori állampárt tagjai, akik kiszolgálták a rendszerváltás előtti kommunista rezsimet, szinte tobzódnak a mai állampártban. Úgy tartja a mondás, összenő, ami összetartozik.

Ő is egyike egyébként azon kormánytagoknak, aki valódi interjút hosszú évek óta nem vállal. Az nem interjú, hogy mikrofonnal kell valaki után rohanni, hogy ki lehessen pár mondatot csikarni belőle.

Fónagy János is visszautasítja, hogy riportot csináljon vele a Telex, a 24.hu, a 444 és a kormánytól független média további szereplői, amely elől rendre kitérnek a kormánytagok.

Miközben a propagandisták kordon mögé bújva járkálhatnak eligazításra, és kivételes pénzeket zsebelnek be a magyarság megosztásáért, addig a tisztességes újságírókkal szóba sem állnak az állampárt tagjai.

A mai kordonbontással erre a visszásságra is fel kívántuk hívni a figyelmet.

Köszönöm Fónagy János és a sajtó közreműködését, hogy ez sikerült!”

„Ahelyett, hogy kapálnál, baszd meg, itt szaladgálsz?" - államtitkár a kordonbontó Momentum elnökének

Nyitókép: Képernyőmentés 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 117 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bölcsebb lett volna a hallgatás.

Gelencsért Fónagy lefocizta a pályáról, s most próbálja exhumálni magát...

Ezt elég rosszul tetted.

Te ostobácska Gelencsér, ha karriert akart volna csinálni, ottmaradt volna az mszmp-ben, vagy az mszp-ben, de nyilván utálta a komcsikat, akikkel viszont te, ti összeálltatok.
Jól összemoslékoztátok magatokat momentum! :))))
Mindenki kiszolgálta az akkori állampártot, aki dolgozott, te szerencsétlenség felsőfoka!

Miért kéne 81 évesen? Nálatok még az se lesz nyugdíjkorhatár? Erről beszélj!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés