Puzsér Ábrahám Róbertnek: Ha nem lett volna felvilágosodás, legfeljebb tőzeget szedhetne a cigány származásával

2023. március 28. 21:20
A publicista „igen fájdalmasnak” nevezte a jobboldali megmondóember véleményét a felvilágosodásról.

Több mint egy hetes „aktualitást” szedett elő Puzsér Róbert és stábja a keddi, Spirit Fm-en futó rádióműsorban.

A témát Ábrahám Róbert március 20-i, az ATV Csatt című műsorában elmondott szavai szolgáltatták, ahol a jobboldali megmondóember arról beszélt: „az elmúlt években elindult woke-tól kezdve a tudatipar működésén át mindenben azt látom, hogy éppen készítik elő a világot egy spirituális átállásra.

„Ezt rengetegféleképpen nevezhetjük. Robespierre-ék felvilágosodásnak nevezték, meg a Legfőbb Lény kultuszának. A szabadság, egyenlőség, testvériség nem onnan származik. Ha belegondoltok Robespierre szerepébe: a felvilágosodás mögött nem ateizmus állt, hanem ő kőkeményen hitt valamiben. Tökmindegy, hogy szétdobáló szellemnek vagy Lucifernek nevezzük” – mondta a műsorban Ábrahám.

Erre reagálva Puzsér a rádióműsorban „igen fájdalmasnak” nevezte, hogy így gondolkodik a PS TV egykori műsorvezetője, majd hozzátette: „Szeretném jelezni Ábrahám Róbertnek, ha nem lett volna felvilágosodás meg annak nyomán polgári forradalom, akkor ő a cigány származásával tőzeget szedhetne a lápon legfeljebb. Nem fideszes megmondóemberként adhatná el a felvilágosodás kritikáját, hanem a tőzegszedéshez szólhatna hozzá, ahhoz is nagyjából a gyerekeinek és a feleségének”.

„Eleve nem lenne szólásszabadság, meg véleménynyilvánítás szabadsága” – folytatta Puzsér, miközben műsorvezetőtársa megjegyezte, hogy ha nem lett volna felvilágosodás, akkor nekik is más foglalkozásuk lenne, „ha már el nem füstöltek volna”.

A blokk további részében – amelyet alább nézhet meg a 24. perctől – szóba kerül még Budaházy György és a strómanok is.

Nyitókép: Facebook

Összesen 195 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Spirit FM-et Puzsér miatt nem hallgatom az utóbbi időben......zavar a primitív, ugató demagógiája.

Ábrahámnál a felvilágosodás elválaszthatatlan a francia forradalomtól (és az azt követő jakobinus terrortól), ami érthető, hiszen a "mértékadó értelmiség" mindig is egy dologként kezelte a kettőt, ha a felvilágosodásról beszéltek, akkor a francia forradalomra gondoltak, mint annak csúcspontja.
Most Puzsér megalkotta a jakobinus terror nélküli felvilágosodást, amit persze megtehet, hiszen a polgárosodás valóban sokkal korábban indult meg, viszont nekem ez ilyen tipikus csiki-csukinak tűnik.

Ja, és még egy dolog, amit Puzsér nem mond: a francia forradalom nélküli felvilágosodás (polgárosodás és ipari forradalom) bizony kőkeményen a kereszténység reformációjából ered. Tehát mindaz, ami Ábrahámnak értékelnie kell, az a kereszténységből következik. (ezért is nem történt meg a világon máshol)
Nem hinném, hogy Puzsér ezt akarta mondani, szerintem hamarabb szúrta volna magát tökön, mintsem, hogy ilyet mondjon, mindenesetre ez következik abból, amit elmondott.

Az evangélium sokkal előbb volt, mint az úgynevezett felvilágosodás!...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés