Egy transznemű korábbi diák gyilkolt meg 6 embert a nashville-i keresztény iskolában

2023. március 28. 7:32
A 28 éves Audrey Hale áldozatai között 3 gyermek is volt.

Az iskola korábbi diákja volt a nashville-i iskolai lövöldöző, aki három diákot és az iskola három dolgozóját, köztük az iskola vezetőjét, ölte meg hétfőn délelőtt a Covenant keresztény magániskolában. A helyi idő szerint hétfő délután tartott sajtótájékoztatón, John Drake, Nashville rendőrfőnöke közölte, hogy a támadó otthonában búcsúüzenetet találtak, valamint az iskola részletes térképeit, amelyeken a nő felvázolta a bűncselekmény végrehajtását.    

A 28 éves Audrey Hale magát transznemű nőként határozta meg, és korábban az iskolába járt

– közölte a rendőrségi vezető, aki arról is beszámolt, hogy a tettes a templommal egybeépült iskolaépületbe egy oldalajtón keresztül jutott be. Már a földszinten tüzet nyitott, majd az emelet felé vette az irányt, ahol a néhány percen belül kiérkező rendőrök lelőtték – mondta.    

Lövöldözés egy amerikai keresztény magániskolában: három gyerek meghalt

Joe Biden elnök részvétét fejezte ki

rendőrség kora délutáni tájékoztatása szerint a hatóság néhány perccel délelőtt negyed 11 előtt kapta bejelentést az erőszakos cselekményről, és 14 perccel később ártalmatlanná tették a tettest. A lövöldözőnél két automata-jellegű fegyvert és egy kézi lőfegyvert találtak, ami a hatóság közlése szerint megerősíti, hogy előre kitervelt támadásról volt szó. A fegyverek közül legalább kettőt legálisan vásárolt az elkövető – hangzott el a tájékoztatón, ahol azt is elmondták, hogy a helyszínelés kedden is tartani fog, a támadás körülményeit megörökítő videófelvételt pedig nyilvánosságra hozzák.     

A Covenant keresztény magániskolának, amelyet a Covenant Presbiteriánus Egyház alapított 2001-ben, mintegy 200 tanulója van. Az eset után Joe Biden elnök részvétét fejezte ki azt áldozatok családjának és ismét sürgette a támadó jellegű lőfegyverek betiltását.

(MTI) 

Nyitókép: Metropolitan Nashville Police Department / AFP

Összesen 107 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A korábbi hírekben még 28 éves nőként határozták meg az elkövetőt.
"nő"

Nem kell kiabálni, senki sem süket.

Elég hülye vagy, ha elvetted a gyerekeidtől a normális oktatás lehetőségét.
Az általad leírt iskolában a fele anyagot sem tudják megtanítani az előírt minimumnak sem, mert az órák fegyelmezéssel telnek illetve az általad említett "cigány gének" tanulmányozásával. - itt szeretném megvédeni amúgy a cigányokat, szakközépben tanítok, a cigány tanulóink évről évre kezelhetőbbek, jobban, többet tanulnak, jobb otthoni környezetből jönnek, kezd szépen beérni a gyümölcse annak, amit a kormány 10+ éve elkezdett. Bőven (!!!) van hová fejlődni még, de ez nem megy egyik évről a másikra, és a folyamat egyértelműen pozitív irányba megy. Mindazonáltal sajnos van még mit tanulmányozni.....-
Szerintem többet érnének vele a gyerekeid, ha ebben az életkorban a tananyagot tanulmányoznák inkább.

Harminc éve a Prozacot írták fel boldog-boldogtalannak, anélkül, hogy a depressziója kiváltó okát próbálták volna meg feltárni és megoldani, tekintet nélkül arra, hogy milyen esetleges mellékhatásai lehetnek a fogyasztásának. Nos, voltak mellékhatásai, sok pszichopata ámokfutó volt korábban Prozac-kúrán.
Most ugyanez történik, csak most a lelki problémák megoldására műtéteket javasolják.

'86-ban engedélyezték, a 90-es évek közepére már "népszerűvé" vált. 1994-ben már kiadták a "Prozac nation" könyvet, amiből 2001-re már film is készült...

"És fenyeget a veszély, hogy a szélsőjobboldal ezt az esetet is fel fogja használni az amúgy is veszélyeztetett transz és egyéb kisebbségi nemi identitás ellen" - hányszor olvastam ezt angolul az elmúlt pár évben, már kívülről tudom, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a kinti baloldali (azaz szinte a teljes fősodorbeli) sajtóban ez a mantra, amit át fog venni a hazai is.

Akkor "transzférfi" és "férfi"...

A "transznő" azt jelenti, hogy férfi. Az, hogy levágatta vagy sem az izéjét, az ebből a szempontból lényegtelen.

Na, akkor tényleg nő volt. Megtévesztett a "transznemű nő" kifejezés a cikkben.

A transzneműség mentális betegség. Nem isteníteni kellene őket, hanem kezelni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés