Nehéz ízléstelenebb fotót meccs elé kiposztolni, mint amit Orbán Viktornak sikerült
„Orbán Viktor szívesen szabadjára engedi a mélyen mindannyiunkban – de legalábbis a hozzám hasonlóan futballmeccsekre járó honfi- és sorstársaimban – benne élő trollt, ha fociról van szó. Elég talán csak a tavaly őszi nagy-magyarországos szurkolói sáljának esetére gondolni.
A mai, bolgárok elleni Európai-bajnoki selejtező előtt azonban a megszokott színvonalhoz képest is nagy szintugrást sikerült a miniszterelnöknek vagy a kommunikációs csapatának bemutatnia. Ezt a fotót sikerült ugyanis kiposztolniuk:
– igen, ezt sikerült kiírnia a legendásan, Holdról, Marsról, de még a Pataky Attila által otthonos terepként kezelt Szíriuszról is jól láthatóan békepárti miniszterelnöknek.
Akkor, amikor Európában, ráadásul a szomszédunkban, egy magyarok lakta országban háború dúl. Azért, mert azt a független államot, Ukrajnát megtámadta egy másik állam, az az Oroszországgal, amellyel a magyar kormány láthatóan jó barátságot ápol, annyira, hogy például a nemzetközi elfogatóparancs ellenére sem tartóztatnánk le Putyint. És annyira, hogy a békepártiság is sokszor Moszkva támogatásának tűnik, amikor például azt sulykoljuk, hogy a háború véget érne, és eljönne a béke, ha például a Nyugat nem segítené többé Ukrajnát.
Szóval háborús időben sikerült európai hadjáratoznia a békepárti miniszterelnöknek. Bunkóság? Figyelmetlenség? Szándékos médiahekk? Vagy egyszerűen csak nehéz a békepártiságot megjátszani annak a politikusnak, aki még az adventben is csak hadműveletet lát, és Brüsszelbe is csak csatázni tud menni, nem tárgyalni? Ki tudja. Kremlinológusnak kellene lennünk, de legalább Török Gáboroknak még ahhoz is, hogy tippelni merjünk. Szóval tippelgetés ellen inkább csak arra gondolunk, még mennyivel ízlésesebb lett volna ezt a poszt, ha mondjuk Ukrajna lenne az ellenfelünk.”
Nyitókép: Facebook
Összesen 173 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Na, vinnyog a függetlenobjektív libsi köcsög.
Amint írtam, zsidó testvéreim egy arrogáns része gyűlöl mindent, ami magyar......mindig mondom nekik, hogy menjetek Franciaországba...délre. haza ne, mert ott már így is sok gyökértelen zsidó él, akik amerikai pénzen akarják megbuktatni az igazi zsidóságot, Bibit.
Bejelentkezés