Karácsony Gergely kevés értelmét látja az előválasztásnak, inkább zöldítene

2023. március 27. 8:13
Új névvel és logóval vág neki a Párbeszéd a jövő évi választásoknak.

Karácsony Gergely az önkormányzati választással kapcsolatban azt mondta az ATV Híradójának, hogy nem fél egy előválasztástól sem. Az atv.hu hozzáteszi: eközben a Párbeszéd a szombati kongresszusán több döntést is meghozott, melyekről a vasárnapi nagyrendezvényükön számoltak be. Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke kiemelte, 15 évvel ezelőtt alapították meg az LMP-t, az első magyar zöld pártot, amely bekerült a parlamentbe és „tíz évvel ezelőtt, a második, szintén parlamenti erővé váló pártot, amely mától a Párbeszéd – Zöldek néven folytatja a munkát”.

A vasárnapi rendezvényükön kiderült az is, hogy a Párbeszéd - Zöldek Jávor Benedeket választotta meg a párt európai parlamenti listájának vezetőjévé. Jávor úgy látja, fontos, hogy a magyar zöldek újra megjelenjenek az európai színtéren. Hozzáteszik: Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke egyedüli pártként kapott meghívást a Párbeszéd vasárnapi eseményére, és üdvözli a markáns zöld politizálást. Sőt, azt sem tartja kizártnak, hogy közös EP-listát állítsanak a jövő évi választásra, írják.

Az ATV Híradónak nyilatkozó elemző szerint

a Párbeszéd névmódosítása és az LMP-hez való közeledése elkeseredett lépés, mert a párt folyamatosan veszít népszerűségéből.

„Nagyon rossz helyzetben van a párt” – mondta Nagy Attila Tibor, majd hozzátette: olyan kicsi a Párbeszéd, hogy szabad szemmel szinte láthatatlan.

Közben Karácsony Gergely az önkormányzati választások kapcsán azt mondta az atv-nek, hogy szeptemberre megszülethet az ellenzéki egység Budapesten a közös jelölt személyéről, akár előválasztás nélkül is. „Szerintem az előválasztás egy jó intézmény akkor, ha ellenzékből indulunk” – emelte ki Budapest főpolgármestere. Úgy fogalmazott, hogy természetesen

egy előválasztástól sem fél, csak jelenleg kevés értelmét látja.

Mint mondta, ha bizalmat kap, a terek zöldítését és a közösségi közlekedés fejlesztését tűzte ki célként a következő évekre.

Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mondjuk kezdhetné a Blaha zöldítésével.

Az LMP is Zöld, Párbeszéd is Zöld.
Melyikük a Zöldebb?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés