Karácsony Gergely: Történelmi bűn volt Budapest villamoshálózatát csonkolni (VIDEÓ)

2023. március 27. 21:13
A főpolgármester az ATV-ben elmondta, hogy a Nyugati téri fejlesztések ügyében rövidesen keresni fogja Lázár Jánost.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának hétfői vendége. A felvezetőben emlékeztették a nézőket arra, hogy a főváros nemrég bejelentette, hogy elbontják a Nyugati téri és a népligeti felüljárót, visszaállítják a villamosközlekedést a Váci út-Bajcsy-Zsilinszky út vonalán egészen a Deák térig, és marad a buszsáv a belvárosban a metró teljes átadása után is.

Elhangzott, hogy a 2030-ig tartó koncepciót azzal kezdik, hogy rendbe teszik a metrót. Karácsony Gergely a stúdióban hangsúlyozta, hogy a 3-as metró Magyarország legfontosabb vasúti infrastruktúrája. A főpolgármester szerint ez a beruházás lehetővé teszi majd, hogy „azt a forgalmat, amit ki tud szolgálni a metró, belekalkuláljuk majd abba az új forgalmi rendbe, amit kialakítunk a város fölött”.

Arra a kérdésre, hogy mikor lesz kész teljesen a 3-as metró, Karácsony azt válaszolta, hogy

két megállót kell még átalakítaniuk, előreláthatólag május végén tudják teljesen lezárni a beruházást

– tekintett a jövőbe Budapest első embere.

Titokban találkozott Lázár János és Karácsony Gergely - mutatjuk, miről beszéltek

 

Keresni fogja Lázár Jánost a Nyugati tér ügyében

A műsorvezető ezek után felidézte azt a pénteki kijelentést, hogy „a Nyugati téri felüljáró ügyében érdemi egyeztetéseket folytatnak az Orbán-kormánnyal”. Erre Karácsony úgy reagált, hogy „ez már múlt idő”. Elmondta: korábban volt egy nemzetközi tervpályázat a Nyugati pályaudvar átépítésére, ennek a tervezése ment volna tovább uniós forrásból, de ezt a kormány most leállította.

„Most nagyon bizonytalan, hogy mi lesz a Nyugati pályaudvarral”

– jelentette ki Karácsony. Majd megjegyezte, hogy erről januárban Lázár János minisztériuma döntött. Elhangzott, hogy az építési és a közlekedési miniszterrel azóta ugyan nem találkozott, de rá fog kérdezni, hogy áll ez az ügy.

Bőven lenne helye a régi villamosvonalnak

A főpolgármester ezután rátért arra, hogy arról született megállapodás, hogy a régi villamosvonalat visszaépítsék. „Történelmi bűn volt Budapest villamoshálózatát csonkolni”. Hozzáfűzte: ennek a villamosnak „bőven lesz helye a metró felett, mert irgalmatlan nagy tömeg közlekedik a tervezett vonalon naponta.”

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP

 

 

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Aha, régi komcsi trükk, egyszer centralizálnak, és megmagyarázzák, hogy annak nagyobb a hatékonysága, mihelyst befejezik, egyből ugyanott elkezdenek decentralizálni, mondván hogy a túlzott centralizáció egészségtelen, helyet kell hagyni a helyi kezdeményezőképességeknek.
Most majd kihúznak egy villamossávot a metró fölé, esetleg lefedik még ugyanazt a részt trolival és busszal is, aztán pár évvel később a fejükre csapnak, hogy mennyit lehetne spórolni a felesleges párhuzamosságok felszámolásával.
Amúgy meg olvasom a HVG-n a teljes álmodozásukat: https://hvg.hu/itthon/20230324..
ez megütötte a szemem: "Hogyan lehet parkolók nélkül mégis forgalmat csillapítani? Úgy, hogy „a tranzitforgalmat alapvetően a belvárost elkerülő, elsődlegesen a Hungária gyűrű és az autópálya bevezető szakaszok által alkotott tranzithálózaton kell elvezetni” – áll a főváros által ismertetett anyagban."
Ilyen antitalentum nem tudom, hogy lehet valaki, a tranzitforgalom eddig is az M0-n és a Hungárián ment körbe, annál beljebb az megy, akinek ott van dolga, mert amúgy senki sem olyan hülye, hogy álljon a dugóban.
VEKE véleményére kíváncsi leszek.

Csak négy hozzászólásod van, de ez is elég ahhoz, hogy kiderüljön dékás mivoltod.
Amúgy meg metró fölé villamosvonalat kihúzni, hát ilyen ötlet is csak dékásnak tetszhet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés