Bayer Zsolt: A Dávid-szobor tilos, a drag queenek viszont óvodában taníthatnak
„A minap az Egyesült Államokban, ezen belül is Florida államban menesztettek állásából egy iskolaigazgatót. Bűne az volt – figyelj, mert csak egyetlenegyszer fogom elmondani –, tehát bűne az volt, hogy művészettörténet-órán megmutatta a diákjainak Michelangelo Dávid-szobrát. Erre, a felháborodott szülők másnap megostromolták az iskolát, és követelték az igazgató eltávolítását, mondván, Michelangelo Dávid-szobra problémás, sőt pornográf alkotás, amelyet az igazgató úr úgy mutatott meg az ő ártatlan gyerekeiknek, hogy nem is szólt róla előre” – kezdi videóját Bayer Zsolt, amiről a Magyar Nemzet számol be.
Emlékeztet: „Ez a hír önmagában megdöbbentő. De talán még megdöbbentőbbé válik, ha idecitáljuk most azt a körülbelül három héttel ezelőtti hírt, amikor is Angliában, egy másik általános iskolában szintén tizenegy éves, vagyis
méghozzá gazdagon illusztrálva képekkel és filmfelvételekkel.”
Elmondta, hogy a felháborodott szülők akkor is berohantak az iskolába, és hangot adtak nemtetszésüknek, amelynek ugyan nem lett olyan következménye, mint az amerikai általános iskolában, de legalább volt felháborodás.
„Összegezzük: ma a Nyugat ott tart, hogy tizenegy éves gyerekeknek anális és orális szexről képileg gazdagon illusztrált előadást lehet tartani,
Sőt voltak amerikai szülők, akik azt is megfogalmazták, hogy Botticelli Vénusz születése, illetve Michelangelo másik műve, az Ádám teremtése szintúgy pornográf és problémás, ezért nem szeretnék megtudni, hogy ezeket művészettörténet-órán megmutatnák a gyerekeiknek” – teszi hozzá Bayer Zsolt.
A publicista így zárja videóját: „Itt tart ma a Nyugat. És innen már csak egy ugrás, hogy el kell tüntetni az összes antik szobrot, Michelangelo Dávidját le kell majd takarni egy lepellel, és, úgy egyáltalán, az emberiség legnagyobb, legcsodálatosabb alkotásait mind lehúzzuk a WC-n, helyette
meg orális meg anális szexre. Aki ebben a világban szeretne élni, annak gratulálunk, és sok sikert kívánunk. Mi viszont szögezzük le újra és ezredszer: a mi gyerekeinkkel ezt soha nem lehet megcsinálni.”
Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner
Összesen 41 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
A Nyugat elmebeteg az első világháború megszervezése óta.
Nézzük a buzik reakcióit.......kik támadják Bayert........
Az kormány ellen felhozott kifogások is fel vannak turbózva. Belföldön, külföldön egyaránt.
A normalitás elleni hadviselés már túllépett az evangélium keresztény elmebetegek körén.
Bizonyára még nem jártál Firenzében, a Palazzo Vecchio közelében sem.........képzeld, az olasz gyermekek elől nem takarják el a szobrot.......
Az egyik négy éves kislány unokám időnként együtt fürdik a két éves fiú testvérével a fürdőkádban, s nem egymás nemiségével vannak elfoglalva.....teljesen természetes dolog.
Nem a szobrokkal, a művészeti alkotásokkal van a baj........az amerikaiak többsége azt sem tudja hol van Európa, Olaszország, amerikai ENSZ diplomata keverte az egyik skandináv országot Magyarországgal.....hagyjuk a primitív amerikaiakat kihalni.....
Bejelentkezés