Az élet szeretete ma a legnagyobb lázadás!

E tavaszi, a szárba szökkenő élet öröméről üzenő nap egyúttal a Magzatgyermek világnapja is, amikor a sok országban a gyógyításra – és soha nem az élet elpusztítására – felesküdött orvosok nem végeznek művi abortuszt, felhívva a figyelmet a magzati életek értékességére és arra az igazságtalanságra, ami legkisebb embertársainkkal esik meg tömegével, folyamatosan a halálozási statisztikák vezető okaként tartva számon a világban az abortuszt.

A magzati korú gyerekek ugyanis az emberiség egyetlen olyan csoportja,  a legeslegkisebbek, akiket nem illet meg – illetve csak korlátozottan, abban az esetben, ha a felnőttek úgy döntenek, hogy zöld utat kap világra jöttük – a legalapvetőbb emberi jog: az élethez való jog. Érdekérvényesítő képességük szinte nem is mérhető. Nincs párt, amelyik számítana szavazataikra, gazdasági érdekeltség, amelyik pénzükre apellálhatna, médiagyártó, amelyiknek tartalmait fogyaszthatnák. A pici szívük növekedéstől, életre vágyástól szapora dobbanása van csak, aminek hangjától zaklatott felháborodással fordul el a jogtudatos emberiség.

nem térdel le egyetlen sportoló sem miattuk mérkőzések elején, nagy cégek sem indítanak kampányokat segítésükre, de még csak egy felidézhető jelkép, logó, zászló vagy mozaikszó sincs, ami a jogaikért való kiállás megragadható és közismert szimbóluma lenne. Vannak krízisben lévő anyukákat segítő szervezetek, de életmentő, nőket, családokat segítő áldozatos munkájuk alig kap publicitást vagy érdemi segítséget. És vannak imádkozó emberek, például az abortuszklinikák közelében. Már ahol ez még lehetséges. Március 7-e óta az Egyesült Királyságban például már némán sem engedik, a nők jogainak védelmében ugyanis „imamentes övezeteket” húztak az angyalcsináló gyárak köré.

A cuki kiskutyákért és bébifókákért megvesző felnőttek számára a magzati korú gyerekek élete ma csak akkor számít, ha ők – akiknek egyébként jogukban áll dönteni arról, hogy megfogan-e egy új élet – épp alkalmasnak találják érkezését. A többiekért pedig a mára szélsőségesnek nyilvánított kevesek imádkoznak csak csendesen,

kellemetlen hangjukat a média lehalkítja, de leginkább meg sem jeleníti (ha van ma tabu, akkor ez a legnagyobb!), a törvényalkotók pedig lassacskán a büntetőjog eszközeivel fenyegetik kiállásukat.

Miközben a világ – látszólag – egyetért abban, hogy a gyermekeket pusztán korukból fakadóan különleges védelem illeti meg, ami a felnőttek vonatkozásában egyúttal fokozott felelősséget keletkeztet, az ENSZ – az Egyesült Államokon kívül minden részes állam által ratifikált – vonatkozó egyezménye is ködösít a legkisebbekkel kapcsolatban.

Az 1989-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezmény 1. cikke határozza meg, kit ért a szabályozás „gyermek” alatt. Az Egyezmény megfogalmazása szerint „gyermek az a személy, aki 18 éven aluli”. Míg tehát a gyermekkor vége egy egzakt meghatározás, amely az adott gyermek 18. szülinapján fejeződik be, annak kezdete egy kis szómágiával, jogászkodással elfedhető. Nem tudható ugyanis, hogy vajon a születés, a fogantatás vagy a kettő közötti önkényesen kijelölt pillanat-e az, amelytől védeni, gondozni rendeli az egyezmény a kisembert?

Egy biztos. A gyermekek sorsa, köztük a meg nem születettek és persze a születésük után szeretetlen környezetben vagy testi-lelki fenyegetettségben felnövekvőké is,

Ez a tükörkép pedig jelenleg cseppet sem vonzó, inkább eltorzult vonásokat mutat.

Aki ennél a képnél szebbre vágyik, jobbra érez elhívást, és szembemegy a mégoly letaglózó erejű élet- és gyermekellenes gépezettel, ma korunk legmenőbb lázadója.

És húzza ki büszkén magát!

Fotó: MTI