Videón, ahogy Sallai és Szoboszlai kő-papír-ollózik az észtek elleni mérkőzésen

2023. március 23. 22:32
Sallai nyert, de a tizenegyes kimaradt. Marco Rossi felelőtlenségnek nevezte a történteket.

Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla, győzelemmel hangolt a Bulgária elleni Eb-selejtezőre a válogatott, amely Ádám Martin első válogatottbeli góljával 1-0-ra legyőzte Észtország csapatát. A mérkőzésen azonban történt egy futballpályákon ritkán látható jelenet is, nevezetesen, hogy a magyar válogatott két játékosa, Sallai Roland és Szoboszlai Dominik kő-papír-ollóval döntötte el, hogy melyikük rúgja a Magyarországnak megítélt büntetőt. 

Sallai nyert, de a tizenegyest kihagyta. 

Az eset kapcsán a magyarok szövetségi kapitánya, Marco Rossi is kifejtette a véleményét a mérkőzést követő interjúban: „Ha van elsőszámú kijelölt labdarúgó a büntető végrehajtására, akkor lője ő a 11-est. Ha mindez 3-0-nál történik, akkor még meg is érteném, de 1-0-nál ez felelőtlenség volt. Erről már beszéltem Szoboszlaival. Remélem, a jövőben nem ismétlődik meg, mert ha az észtek kiegyenlítenek, akkor nagyon zavart volna még úgy is, hogy ez egy barátságos meccs volt” – nyilatkozta a szakember.

A jelenet alább látható:

Videó: Szoboszlai és Sallai kő-papír-ollóval döntötte el, ki rúgja a büntetőt, de Sallai kihagyta | M4 Sport

Nyitókép: Képmetszet

 

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Aki nem tud 11-est rúgni, az miért rúghatja? Ez nem része a válogatott felkészítésének Mr. Rossi?

A fodrászhoz volt ideje, a 11-es rúgás megtanulásához pedig nem.

A válogatottban focizást nem Lipcse fizeti.

Olyasmi nem létezik, hogy ingyen ebéd.

Majd ha Ronaldo és Messi lesz, kihagyhat. Fordítva nem lehet megtenni büntetlenül. Te sem a temetéseddel kezdted az életed, akkor minek ajánlgatod?

A logikus gondolkodást se adják ingyen, ugyanúgy, mint a 11-esek kihagyásának megbocsátását.

Miért hagyod abba a felénél: fizetjük az edzői, menedzseri stábot, az egészségügyieket, az adminisztrátorokat, a tolmácsokat, a stadionszemélyzetet, a marketinget, stb. Ne adj tanácsot senkinek se ilyen felkészültséggel!

A pénzt akkor kapják a válogatott szereplésükért, amikor ezzel az ázsiójuk nő. Lehet laterálisan is gondolkodni. Esetleg segít az életben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés