Ki is beszél „Kremlül”?
„A magyar külügyminiszter -teljes joggal és okkal- felrótta az Egyesült Államoknak, hogy az milyen alapon minősítget más országokat, milyen jogon avatkozik be bármely más ország belügyeibe.Erre Pressman nagykövet visszaugatott, miszerint ezt ismeri, mert a Kreml szokott így beszélni.Nos, akkor Mr. Pressman, ezt mi is ismerjük. Már akkor ismertük, amikor nemrégiben maga hazament panaszkodni, hogy nagy mifelénk az »Amerika-ellenesség«.
Hajjaj! Ugyanilyen nagy volt annak idején a szovjetellenesség, és a Kreml, meg hazai helytartói -most a maguk legjobb haverjai- nagyon szigorúan húzták össze szemöldöküket, és nagyon szigorúan fenyegették, büntették a szovjetelleneseket.
Most itt vannak maguk, és pontosan ugyanezt teszik. Belepofáznak a világ és abban bármely ország dolgaiba, minősítgetnek, jelentéseket irogatnak, büntetgetnek, szankcionálnak, s ha kedvük szottyan, bárkit visszabombáznak a középkorba, bárhol meggyilkolnak százezreket.
Soroljam csak az elmúlt húsz év ilyesféle amerikai bűntetteit, igen, emberiség elleni bűntetteit és háborús bűntetteit, amit maguk követtek el, Szerbiától Irakon át Afganisztánig? Persze maguk soha nem szégyellik magukat, igaz, Pressman?
Maguk, mint egy hajdani Szovjetunióhoz hasonló, recsegő-ropogó, egyre agresszívebb és utálatosabb és elviselhetetlenebb birodalom, azt képzelik, megtehetnek bármit. Abu Graib és Guantanamo jelzi a maguk elszovjetesedését, Pressman.”
„Hát álljon már meg a menet" - Szijjártó megint odaszólt az amerikaiaknak
Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd
Összesen 173 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
A Zsoca dolga jópénzér-pálinkájér megírni nekünk azt, amit a pohos nem mer elmondani Pressmannak.
Teljesen igaza van a mondandójában a Bayernek! De azért a ruszki megszállás sokkal rosszabb volt. Legalább is annyiban, hogy akkor ez a Szu-ra vonatkozólag nem jelenhetett volna meg, ha meg röplapon jelent volna meg, egy napon belül elvitte volna az állambiztonság a röplap készítőjét. Nem tudom, hogy a Kádárék hány embert adtak át a KGB-nek, de sokat. Szerintem.
Anno a fidesz nagyon is jó utat választott a Kádárékkal szemben. Vagyis azt, hogy a Kádár saját rendszerén belül is meg tudták szervezni magukat. A rendszerváltáshoz pedig az vezetett, hogy nagyon sokan indultak el a Kádárékkal szembeni irányba, persze kellett az, hogy ki lehetett mondani, ki a megszállókkal.
Most viszont bele vagyunk gabajodva az USA-ba és az EU-ba. Szerintem ez nem is lehet másként. Svájc semleges, de még az egyik legnagyobb bankját így is megrengették - nem hiszek abban, hogy nem volt szándékos a bankcsőd. Másik két semleges országot, Finnországot és Svédországot a NATO-n keresztül bedarált az USA.
Szóval, politikus legyen a talpán, aki ezt kezelni tudja. Orbán eddig mindig nyert, de most bevadult a Nyugat. Az a szerencse, hogy a magyar választók nem fogadják el az alternatívát nyújtani képtelen ellenzéket, így nagyon stabil a normális Magyarország politikai rendszere.
Bayer nem diplomata, újságíró, így megilleti az újságírói szabadság. Az is, hogy trágár legyen. Engem meg megillet az a szabadság, hogy ennek nem minden vonatkozásban örüljek.
A szovjetek elsősorban a saját népüket irtották.
10.0
Sajnos.
Ugyanígy gondolom és ugyanígy érzem én is, mégsem tartom okos dolognak a magyar külügyminiszter és a vezető kormánypárti publicista ilyen durva reakcióit. Feltehetően Szijjártót most is kőkemény pressziók érik az amerikai kormányzat részéről, ugyanúgy, ahogy ezt utólag elmondta a korábbi demokratapárti kormánytisztviselőkről, amikor Trump lett az elnök. Ez érthetővé teszi a kifakadását, ám Bayer Zsolté nem érthető és nem is indokolt. Mert nincs értelme fokozni a háborút, amikor úgyis szügyig állunk benne. Ott tartunk, hogy már simán figyelmen kívül hagynak bennünket a NATO-ban is és az EU-ban is. Nekünk van igazunk és a nagy többség megbolondult, de senki sem viselkedik ilyen kihívóan, mint mi. Jónéhányan sunnyognak, és tessék megnézni mit csinál a korábban még nálunk is radikálisabbnak tűnt olasz miniszterelnök-asszony. Ki kell bekkelni őket, de nem kéne anyázni, mert nagyon fog fájni, ha méregből ütnek vissza.
Ami pedig a tartalmat illeti, minden államnak joga van más államokat és politikusokat minősíteni, és mindenki meg is teszi a belső elemzései során, legfeljebb nem készít nyilvános 'jelentéseket'. Egy nagyhatalomtól pedig miért kellene elvárni erre vonatkozó önkorlátozást? Melyik nagyhatalom korlátozta magát mások minősítésében a történelem során? Csak egy példát mondjon valaki, ha tud.
Az ilyen minősítések pedig nyilvánvalóan nyomásgyakorlásra szolgálnak. Egy politikus ilyesmin nem háborog. Szijjártó nyilvános háborgása azt jelzi, hogy nagy a baj. Ezt előrevetítette, hogy az amerikai nagykövet hazament és a megbeszélések után azt nyilatkozta a sajtónak, nem mehet tovább, amit a magyar kormány csinál. Továbbá az is, amikor Orbán Viktor arról beszélt, hogy elég erősek vagyunk ellenállni a nyomásnak. Tehát a magyar kormány jelenleg nyomás alatt van, mégpedig alighanem igen erős és igen komoly nyomás alatt. Ez nem játék. Ilyenkor egy publicistának nem anyáznia kellene, hanem háttérinformációkat gyűjtenie és értelmezni a helyzetet. Felkészíteni bennünket a várható kimenetekre. Ilyenkor az értelmes emberekhez kell beszélni, nem az érzelmeket szítani, mert az utóbbira már párszor ráfaragtunk.
Nem mondtam, hogy nyalni kell, még azt sem, hogy udvariaskodjunk, ha pofátlanul zsarolnak és követelőznek. De vagdalkozni sincs értelme, főleg nem újságíróknak. Hogy mit tehetnek? Sajnos sokmindent. Azt a pénzt sem adják ide, amit már megígértek. Felrobbanthatják a kőolajvezetéket és a Fekete-tenger alatti gázvezetéket. Haza kényszeríthetik a cégeiket és az Európából az USA-ba csábított cégek leányait. Letilthatják a hitelezőket, tönkretehetik a forintot. Az így okozott gazdasági problémákat kihasználhatják arra, hogy a jelenleginél jóval több pénzt bepumpálva politikai feszültségeket szítsanak. Nagyhatalommal szemben nem szabad rongyot rázni, mert kis befektetéssel is gallyra tudnak vágni bennünket. Orbán pontosan tudja ezt, tőle nem látunk kihívó viselkedést.
Elég jól összefoglaltad az USA nem normális viselkedését.
Az USA egyre rosszabb döntéseket hoz ...
Én tavaly május óta egyfolytában kármentést látok a kormánytól, ám nem lehet könnyű bírni azt a pofátlan zsarolást az amerikaiak (és az EU-s politikusok) részéről, amelynek Szijjártóék folyamatosan ki lehetnek téve. De ha néha elszakad a húr, arra nem szabad az újságíróknak rátromfolni, mert tudniuk kell, hogy tömegek érzelmeit befolyásolják és ilyen időkben a józan beszédre van leginkább szükség, nem ilyen kocsmai stílusra, amely itt fönt is dívik.
Bejelentkezés