Haverok, buli, Sanna – hamarosan eldől, mi lesz a finnek forró vérű miniszterelnökével
Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban
Az urnákhoz járul Finnország április 2-án, s megméretik Sanna Marin ötpárti kormánya. A miniszterelnök inkább jó, koalíciós partnerei leginkább csak rossz forgatókönyvekkel számolhatnak.
mivel kudarc esetén később uniós pozíciók várhatnak rá.
Az 5,5 milliós Finnország választási rendszerében kis túlzással nagycsaládok küldenek maguk közül képviselőt a parlamentbe. Kétszáz képviselőjüket ugyanis 13 megyényi választókörzetben, tisztán listásan, személyekre szavazva választják meg az állampolgárok, így mind a képviselők beágyazottsága, mind a politikai földrajz terén zajló változások erősen leképeződnek az eredményekben. A Politico közvélemény-kutatási átlaga, a Poll of Polls alapján ezek a hatások most hármas holtversenyt rajzolnak ki.
Hárman a csúcson
Hibahatáron belüli előnnyel, 21,2 százalékos népszerűséggel
Az Európai Néppárthoz tartozó formáció következetesen liberális gazdaságpolitikáját leszámítva a „helyi CDU-t” jelenti – egyszerre van értékkonzervatív szárnya és lmbtq-tagozata Nemzeti Szivárványcsoport néven. A koronavírus-járvány kezdete óta vezeti a népszerűségi listákat, bár tavaly nyár óta szavazói folyamatosan vándorolnak át a jobboldali Igazi Finnek (PS) párthoz. A finn politikában azonban ha az egyetlen nagyváros sóhajt, az egész ország nyög rá jajt, márpedig Helsinkiben és vidékén, az ország növekvő lakosságszámú részén magasan vezet a Kok. A szervezet ezáltal a demográfiai folyamatok első számú nyertese.
A Sanna Marin miniszterelnök fémjelezte Finn Szociáldemokrata Párt (SDP) 19,4 százalékon áll, szavazói pedig kormánypárttól meglepően lassú tempóban morzsolódnak le. Az erős szakszervezeti hagyományokkal bíró pártnak a kirobbanóan népszerű miniszterelnök egyszerre előnye és hátránya: mivel a választási rendszer a területi listákra és a képviselőkre való személyes szavazásra épül, Marinra személyesen csak a körzetében, Pirkanmaaban lehet voksolni, személyi bónusza mindenhol máshol elvész.
hogy az már súlyosan veszélyezteti a párt népszerűségét saját munkásbázisának körében. Az SDP ugyanis korábban nem az urbánus, feminista zöldek és baloldaliak pártja volt, arra ott volt a Zöld Liga és a Baloldali Szövetség. A szervezetnek mindenesetre arra is van terve, hogy mit kezd majd Marin kirobbanó népszerűségével akkor, ha nem adhat az országnak miniszterelnököt: január óta sokasodnak a jelek, hogy a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti csoport potenciális csúcsjelöltként számít Sanna Marinra a 2024-es választáson.
Az Igazi Finneket 19,1 százalékosra becsülik, tehát szintén hibahatáron belül van attól, hogy az ország első számú politikai ereje legyen – főleg, ha figyelembe vesszük, hogy eddig jellemzően alulmérték a közvélemény-kutatók. Finnországban Svédország után némi fáziskéséssel nőtt fel egy párt a jobbközéptől jobbra, de már itt is akkora lett, hogy fel kell oldani az elszigetelését. 2021-ben lemondott a kissé megosztó pártelnök, Jussi Halla-aho, s az új vezető, Riikka Purra irányítása alatt
Ráadásul két lelkipásztor honatyája segítségével a keresztény szavazókat is gőzerővel szipkázza el hagyományos képviselőik, a Finn Kereszténydemokraták elől. Bizonyos tekintetben az Igazi Finnek is a demográfia nyertesének tekinthető: a fiatalok körében toronymagasan, 28 százalékkal a legnépszerűbb párt.
Elszürkületi zóna
Ha a Kok és a PS a finn demográfia nyertesei, akkor a Finn Középpárt (Kesk) a nagy vesztese. A 9,7 százalékon álló erő évtizedekig a harmadik pólus volt, liberális és hagyománytisztelő szárnyakkal bíró, nagy, vidéki néppárt – de
illetve az, hogy Finnországban is egyre kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal. Tetézi ezt, hogy politikáját most a liberális szárny irányítja: ezzel eleve túltelített piacon kell küzdenie a formációnak, ráadásul az egyik legnépszerűbb képviselője, Juha Sipilä volt miniszterelnök nem indul az idei választáson – nem csoda, hogy a szavazói az SDP-éinél is gyorsabban morzsolódnak le.
A másik vergődő, egyre kevésbé népszerű középpárt meglepő módon a Zöld Liga. A városi fiatalok 9,5 százalékon álló zöldpártjánál most éppen az identitásvesztés okoz problémát: az elrettentő német példából tanulva sokat finomítottak a nukleáris energiát érintő, korábban mereven elutasító álláspontjukon, most már támogatják a kis moduláris atomreaktorok építését, így pedig kifejezetten kontúrtalannak tűnnek egy harsányan zöld miniszterelnök mellett.
Tényező még a választáson három betonstabil támogatottságú kis párt. A 8,2 százalékos Baloldali Szövetség
A svéd kisebbségi érdeket képviselő, liberális Finnországi Svédek Néppártja (SFP-RKP) támogatottságát leginkább a svéd kisebbség mérete határozza meg, jelenleg 4,4 százalékra mérik. A 3,8 százalékos Finn Kereszténydemokraták támogatottságában a legfőbb faktor a bibliaidézés miatti büntetőügyével itthon is elhíresült Päivi Räsänen volt belügyminiszter: az ő karakán, a női papság, illetve a melegházasság és minden más erkölcstelenség elleni kiállása egyszerre húz üvegpadlót és üvegplafont a párt köré. Finnország legelkötelezettebb keresztényei tűzön-vízen át őket támogatják, így ki nem eshetnek a parlamentből, érdemi növekedési potenciáljuk azonban nincs az alapvetően liberális finn társadalomban.
De mégis miből?
Mindezen politikai tendenciák úgy bontakoznak ki, hogy közben igazán forró kampánytéma nincs is.
s az ezzel kapcsolatos diplomáciai nagyüzemet Sauli Niinistö elnök bonyolítja le az ország nevében. Bár a finn NATO-csatlakozásról még hiányzik a török és a magyar parlament aláírása, Niinistö azért jelentős sikereket is elkönyvelhet, például azt, hogy március 16–17-én számos, az elköteleződéssel vetekedő gesztust csikart ki az ügyben a török elnöktől.
Az ellenzéki pártok egy első blikkre kevéssé izgalmasnak tűnő témát próbálnak habosítani – ez a téma pedig a számok varázslatos világa, melyben Sanna Marin legnagyobb gyengeségei rejteznek. A miniszterelnöknek ugyanis nincsenek valódi válaszai arra, miként kívánja leépíteni a kolosszális, 144 milliárd eurós hitelállományt és fenntartható adósságpályára állítani az országot. S ha ez nem lenne elég, a védelmi kiadások növelése tekintetében is csak azt mondja meg, mennyivel több lesz a pénz a következő években a szektorban, arról már nem beszél, honnan teremti elő a forrást. A választók ezt a mérések szerint szintén észrevették, így ha Marin fegyelmezetlen pénzügypolitikáját sikerül témává tenniük,
Az mindenesetre valószínűnek látszik, hogy ez a koalíció ebben a formában – leginkább a Merkel-effektus, azaz a kisebb koalíciós partnerek Sanna Marin általi kannibalizálása és kiüresítése miatt – nem fog tudni tovább működni. Reális opcióból ezért igazából kettő marad: vagy létrejön egy nagykoalíció valamelyik győztes néppárt vezetésével, vagy lebontatik az Igazi Finnek körüli cordon sanitaire, és Svédországgal ellentétben formálisan is koalícióra lép velük a fősodratú jobbközép.
Az északi országok jobboldali pártjai Északi Szabadság fantázianevű együttműködésükkel régóta segítik egymás kampányait. Nem volt ez most Finnországban sem másként, a Svéd Demokraták elnöke, Jimmie Åkesson is besegített Riikka Purrának a választás előtt. Az Igazi Finnek elnöke akkor azt mondta, „nem szabadna megismételnünk azokat a hibákat, amelyeket Svédország már elkövetett”. Ő ezt a bevándorláspolitikára értette, de igaz a koalíciós politikára is: a Svéd Demokraták hivatalosan nem része, csak külső támogatója a mérsékelt–kereszténydemokrata kormánynak, a finn politikában pedig ennek az ellentéte készül. Ennek oka, hogy a választók a Nemzeti Koalíció és az Igazi Finnek együttműködését akarják, a jobbközép vezetése alatt. A Finn Üzleti és Politikai Fórum (EVA) agytröszt március eleji felmérése szerint a választópolgárok 23 százaléka ilyen kormányra vágyik, nagykoalíciót 19, szocdem–középpárti összefogást 10 százalék látna szívesen, abban pedig 24 százalék biztos, hogy a következő miniszterelnöknek a Kokból kell származnia.
Sanna Marin kategorikusan kizárta, hogy hajlandók lennének a PS-szel együtt kormányozni, így a Koknak azonnal fel is dobta a labdát – amit amaz nem volt rest lecsapni. Petteri Orpo Kok-vezér a közmédiának nyilatkozta nemrég, hogy szerinte „nem bölcs bárkit is a koalíciós tárgyalásokból kirekeszteni”. Szavai súlyát némiképp csökkenti az, hogy az előző választáson ennek a szöges ellentétét mondta, de erre is van válasza: szerinte az Igazi Finnek már nem az a párt, amelyik négy éve volt, s oly mértékben megváltozott, hogy az már alkalmassá teszi a jobbközéppel közös kormányzásra.
Nyitóképen: Több mint barátság: Sanna Marin Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik Kijevben március 10-én. Finnország a leghatározottabban odaállt Ukrajna mellé a háborúban. Fotó: AFP / Handout / Ukrainian presidential press service
Összesen 332 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Ha jól látom, a NER szót itt a baloldal értelmezésében használod (mert eredeti értelmében: nemzeti együttműködés természetesen része.)
Abban az értelemben viszont nem része (vagy ez már nagyon erős összeesküvés-elmélet lenne), hiszen távolabb nem is lehetne egymástól a két oldal, konkrétan egy olyan dolog nincs, amiben egyetértenének.
Ha valaminek része az ellenzék, akkor az a globális baloldal - nem tudnak olyan hülyeséget kitalálni Amerikában vagy Nyugat-Európában, ami ne lenne számukra követendő példa.
A lakosság közel fele baloldali szimpatizáns, a választások eddig mindig kétesélyesek voltak, szóval egyáltalán nem érzem úgy, hogy az ellenzék már nem tud kárt okozni. (ha így lenne, akkor nem kapnának ekkora politikai és anyagi támogatás külföldről, ugye)
Azért meg hadd ne a jobboldal legyen már felelős, hogy a DK-n kívül az összes baloldali párt azzal kezdte, hogy "bárkivel, kivéve a DK-t", aztán a végén csak odadörgölőztek hozzá - mibe került volna neki következetesen kihagyni a DK-t az összes összefogásból? Most már szagolják, amit szakítottak.
Karaktergyilkosság: na ez az, amit a baloldal folyamatosan művelt 1990 óta. Nemrég kezembe akadt egy 1993-as újság, ugyanaz a gyalázkodás ment benne a jobboldalhoz köthető értelmiség ellen, mint ma. A 2002-es kampányra is emlékszem. És ugyanez folyik most is, elég, ha néha ránézek a balos médiára, meg a kommentmezőkre. Be kellett látniuk, hogy a választáson nincs második helyezés, csak győzelem vagy vereség, nincs fair play díj, nem lehet eltartott kisujjal szörnyülködni a másik oldal piszkos kampánya miatt - vagyis lehet, ha valaki nem azért indul, hogy nyerjen.
MZP úgy volt felépítve, hogy ő az "igazi jobboldali", egy afféle ellen-Trump, aki szándékosan demagóg és offenzív stílusával hatalmas nézettséget szerez, és besöpri a jobboldalhoz húzó nem biztos választókat is. Nem jött be, mert túl ostoba volt, és túltolta a demagógiát - de hadd ne legyen már az a jobboldal hibája, hogy nem kínálja tálcán a győzelmet a baloldalnak (különösen, miután a balos ciklusok alatt lehetett látni, hogy ők aztán tényleg kicsinyesek hatalmon, és semmilyen gesztusra nem hajlandóak)
Abban egyetértek, hogy tényleg kellene a Fidesznek egy érdemi ellenzék - az én értelmezésben az nemzet, konzervatív és klasszikus értelemben vett liberális lenne - egy ilyennel még a nemzeti minimum lefektetése, és az együttműködés se lenne elképzelhetetlen. Nagy kár, hogy egy ilyen párt létrejötte lényegében senkinek sem az érdeke.
Adenauer, Kohl vagy Merkel is ilyen hosszan voltak a kormány élén, akkor az ott nem a stabilitást jelentette, hanem a személyiségtorzulást?
Azért a pénzszóráshoz tedd hozzá, hogy az EU-ban mindenhol ez ment RRF címszó alatt, a covid utáni visszaesés ellensúlyozására. (igen, ez az, amit minden tagállam megkapott, kivéve Lengyelország és Magyarország - egyértelműen politikai okokból)
Bejelentkezés