Bírálta a szaúdi rezsimet a Twitteren, lecsukták, majd fia szerint megkínozták
A szaúdi hatóságok kiengedték kedden a börtönből azt a szaúdi-amerikai kettős állampolgárt, akit rendszerkritikus Twitter-üzenetei miatt ítéltek el. Családja szerint a 72 éves Saad Ibrahim Almadi ellen az utazási tilalom továbbra is érvényben van, így a férfi jelenleg Rijádban tartózkodik.
Almadi fia, Ibrahim a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy apja ellen minden vádat ejtettek, és most az utazási tilalom feloldásáért küzdenek.
Almadi az Egyesült Államokban tett közzé a szaúdi rezsimet bíráló üzeneteket, bár fia szerint csupán „mérsékelt bírálatokról” volt szó. Almadit 2021 novemberében vették őrizetbe, amikor két hétre Szaúd-Arábiába utazott, és tavaly októberben ítélték el a többi között terrorizmus finanszírozásának, valamint zavargás szításának vádjával. A bíróság előbb 16 év börtönbüntetést szabott ki rá, majd az ítéletet a fellebbviteli bíróság 19 évre módosította.
Almadi ügyében Joe Biden amerikai elnök is szót emelt tavaly júliusi szaúd-arábiai látgatása során, szaúdi emberi jogi aktivisták szerint pedig a férfi kiszabadulása Washington Rijádra gyakorolt nyomásának a következménye.
Szaúd-Arábiában nem először ítéltek el valakit a közösségi médiában közzétett megjegyzései miatt: korábban két szaúdi nőt ítéltek 45, valamint 35 év börtönbüntetésre, ők a vád szerint „arra használták az internetet, hogy megzavarják a társadalmat”.
(MTI)
Nyitókép: Illusztráció.
Forrás: Alexander Zemlianichenko / POOL / AFP.
Összesen 18 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Talán az, hogy ez az az ország, amelyik Amerika szoros szövetségese a Közel-Keleten, és eddig nem is találtak kifogást az ottani demokráciában - nemcsak az USA, de még az NGO-k sem.
Most, hogy lassan kezd lavírozni Kína irányába, meg egyre több baj van állampolgári jogokkal.
De mi vagyunk a hülyék, amikor érdekeket látunk a nagy eszmék mögé.
Bejelentkezés