Újabb szexuális visszaélés történhetett egy magyar iskolában

2023. március 21. 10:40
A bejelentések arról szóltak, hogy a pedagógus fizikai kényszerítést alkalmazott, és szexuális zaklatásnak, lelki bántalmazásnak, zsarolásnak tette ki a gyermekeket.

Tavaly tavasszal derült fény arra, hogy egy zalai település iskolájában egy pedagógus megengedhetetlen módszereket alkalmazott óráin. A gyerekek és a szülők történetei bántalmazásról, zsarolásról, szexuális zaklatásról szóltak. A rendőrség jelenleg is eljárást folytat a 61 éves férfival, mint gyanúsítottal szemben – írta meg hétfőn az Origo.

A lap beszámolt róla, hogy a hozzájuk eljutott információk szerint a Nagykanizsai Tankerületi Központ (NTK) 2022 áprilisában indított vizsgálatot szülői jelzések alapján egy pedagógus ellen, aki az egyik ottani intézményben tanított alsós diákokat.

A bejelentések arról szóltak, hogy a pedagógus fizikai kényszerítést alkalmazott, és szexuális zaklatásnak,

lelki bántalmazásnak, zsarolásnak tette ki a gyermekeket.

A lap közölte, hogy a vizsgálat nyomán feljelentés is született. Értesüléseik szerint az intézmény vezetője a szülőkkel folyamatosan tartotta a kapcsolatot, a tanulók iskolapszichológusi ellátásban részesültek.

***

Milyen jogi szigorítások jöhetnek, hogy még jobban védjük a gyereket? - válaszol a szakértő

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 108 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkor miért nem vagy orbánista, ha a ti kottátokból játszik?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés