Harminchárom évvel ezelőtt leállt a megszokott élet Marosvásárhelyen

"Az akkori posztkommunista, Iliescu-féle román vezetés a poraiból feltámadó Securitate közreműködésével megtámadta Marosvásárhely magyarságát. "
Kérem, hogy ne mosdassuk a románokat. Ez ugyanaz volt, mint például Nagyenyed magyar lakosságának a legyilkolása 1849. januárjában. Az eredmény is ugyanaz: mindkét város etnikai összetételét változtatták meg az erőszakkal a románok.

1919 tavasza, a Körös-völgye:
"E küzdelemben Köröstárkány népe példátlan hősiességgel vett részt. Férfiak, asszonyok vállvetve harcoltak a székely rajvonalban a magyar szabadságért. De meg is szenvedtek érette úgy, mint 1848-49-ben az erdélyi magyarok. A gyáva oláh elkerülte Köröstárkányt, de másnap békés szándékot színlelve közeledett a hős tárkányi néphez. Közérdekű hirdetés meghallgatására gyűjtötték össze a falu népét a községháza elé. Ezalatt Szakota, volt kristyóri jegyző géppuskákat rejtett el a szomszéd telkeken. Mikor már a lakosság együtt volt, megszólaltak a gépfegyverek. Percek alatt halomra lőtték a fegyvertelen lakosságot. E rémes tömegmészárlásnak 81 köröstárkányi és 17 nyégerfalvi lakos lett az áldozata . A köröstárkányi rémségeket betetőzte, hogy Izsák Mihálynak élve kezét, lábát, nyakát levágták, Szatmári Sándornak (50 éves) szintén a nyakát vágták át. ... Az oláh öldöklés következtében, hiteles adat szerint, 204 magyar gyermek jutott árvaságra!"

"Úgy hittük, hogy barátságban élünk. Hányan szolgáltak közülük nálunk! Fejszével köszönték meg a kenyerünket! A magyar vörösök idejében nem volt semmi baj, 1919-ben. Utánuk bejöttek a román katonák. Ők se csináltak semmit. Továbbmentek. Másnap azonban, szombat reggel volt, megtelt Tárkány a szomszédos román falvak népével. Mit akarnak tőlünk? – kérdezte tőlük nagyapám, a bíró, aki jól tudott románul is. Nem feleltek. Karjukon fejsze, vállukon puska. Kést is láttam a román legények kezében. Egyiket ismertem is látásból. Kezdték kikergetni házaikból az embereket... Mindenki félt, mindenki ment, oda, ahová parancsolták. A templom elé terelték a tárkányi népet. Volt, aki el sem érkezett a templomig. Megszólaltak a puskák. Lőttek mindenkire. Azt kiabálták, hogy az egész Tárkányt kiirtják. Nem tűrik tovább ezt a magyar fészket!"

Szárazajta, 1944. szeptember 26
A feltevések, a hallomásból szerzett információk, valamint a korábbi sérelmek viszont elegendőknek bizonyultak ahhoz, hogy a Gavril Olteanu vezette brassói Maniu-gárda néhány szárazajtai román lakos közreműködésével 1944. szeptember 25-én éjszaka megtervezze, majd másnap reggel végrehajtsa a vérengzést.

A gárdisták saját otthonában lőtték meg a 34 éves Gecse Bélát, a 35 éves Málnási Józsefet, az iskolaudvarba erőszakkal összeterelt falunépe szeme láttára lefejezték a Nagy fivéreket, a 21 éves Sándort és a 25 éves Andrást. Ugyanott agyonlőtték a 49 éves Szép Albertet és feleségét, az 50 éves Málnási Reginát, a 38 éves Tamás Lászlót, a 38 éves Elekes Lajost, a 42 éves Szép Bélát, a 62 éves Németh Gyulát, a 62 éves Szabó Béniámot és az 51 éves Németh Izsákot. Sortüzet lőttek még a 39 éves Nagy D. Józsefre, akinek a lövések egyike csak a fogsorát roncsolta szét, sebeiből pedig felépült.

56 személyt végeztek ki brutális kegyetlenséggel – többségükben vásárhelyi iparosokat, munkásokat, fiatalokat és időseket egyaránt – azon a bizonyos véres 1919. július 25-én. Vásárhely fekete napjára emlékezünk.

Napra pontosan 103 évvel ezelőtt, 1919. július 25-én a korszak egyik legszörnyűbb tömeggyilkosságát követték el a román katonák Hódmezővásárhely határában. 56 ártatlan, többségében vásárhelyi polgárt gyilkoltak meg a megszállók

...az emlékművet tavaly felújították és kiegészítették a rajta szereplő névsort. A polgármester kiemelte: erre azért volt szükség, mert eredetileg 40 név került fel rá, de később kiderült, hogy még 21 apátfalvival végeztek 101 év a románok, így most már teljes a névsor.

1848-49:
Az első mészárlásra 1848. október 14-én került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert – férfit, nőt, gyermeket – lemészároltak.
Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat, itt összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát.
Szintén októberben a Bél település melletti Boklyán 30 magyart gyilkoltak le.
Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg.
Balázsfalván és környékén 400 magyart mészároltak le.
Szintén legyilkolták Mikeszásza teljes magyar lakosságát.
Zalatna bányavárost felgyújtották, a menekülő lakosságot Ompolygyepű határában lemészárolták. 700 magyar esett itt áldozatul.
Október 23-án Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200 volt.
Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki.
Október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki.
Algyógyon 85 magyart gyilkoltak meg.
Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest fogdostak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alighogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pap megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva.
A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben.
A leginkább elhíresült pusztítás a nagyenyedi vérengzés volt, mikor Axente Sever(wd) és Simion Prodan több, mint tízezer embert számoló táborai 1849. január 8. és 11. között megközelítőleg 1000 magyar lakost mészároltak le, a református kollégiumot pedig elpusztították.
1849. május 8-án a román felkelők felégették Verespatakot, a magyar lakosságot pedig lemészárolták.
Május 9-én, egy rövid ostromot követően Abrudbányán mészároltak le megközelítőleg 1000 magyart.
Ugyanezen a napon Bucsesden további 200 magyart öltek meg.
Május 17-én az Abrudbányára visszatérő lakosok közül meggyilkoltak legkevesebb 182 embert.

1919. április 26-án volt Békésen, a Csatárkertben a román katonai vérengzés, amelyben 12 civil csatár- és kászmánykerti ártatlan áldozat vesztette életét. A környéken lakó egyszerű földműves emberek voltak ők, malomasszonykerti tanyákban élő földműves férfiak, és egy idős özvegyasszony esett a vérengzés áldozatául. Az áldozatok nevei:

Berta Imre 36 éves földmíves-napszámos
Horváth András 20 éves földmíves-napszámos
Molnár Gergely 21 éves földmíves-napszámos
Hajdu Gábor 20 éves kisbirtokos
Ilyés Sándor 45 éves földmíves-napszámos
Kis Sándor 43 éves földmíves-napszámos
Bottyán Imre 22 éves földmíves-napszámos
Erdei Péter 42 éves kisbirtokos
Kovács Imre 53 éves földmíves-napszámos
Domokos István 50 éves földmíves-napszámos
Józsa József 31 éves földmíves-napszámos
özv. Fekete Gáborné
Sebestyén Sándor súlyos sérüléseket szenvedett, sikerült megmenekülnie. Gyula felől, a gerlai úton érkeztek a román királyi katonai csapatok, akik szuronyokkal, lőfegyverekkel támadtak először, majd ágyúzni kezdtek a város felé. Egy ágyúgolyó a Hajnal utca 12. szám alatti házba talált, amely során a 85 éves özvegy Fekete Gáborné született Csete Zsuzsánna életét vesztette. A románok ezután közel egy éven át megszállva tartották a várost, jelentős anyagi károkat okozva.

1941. október 22-én indított megtorló hadjáratot Ion Antonescu marsall parancsára Iosif Iacobici generális az odesszai lakosság ellen. A civilek elleni támadás - hivatalos álláspont szerint - válasz volt egy korábbi, robbanással járó akcióra, amely 66 ember - köztük német és román tisztek, valamint sorkatonák - halálát okozta. A robbanásért a szovjet hadsereg szervezetlen alakulatai, és helyi partizánok voltak felelősek. Az Ukrajna megszállásában részt vevő 4. román hadsereg súlyos veszteségekeiért a – több hónapos zsidó és kommunistaellenes propaganda hangulatára alapozva - a helyi civil, többnyire zsidó lakosságot okolta. Az úgynevezett „judeobolsevista komisszárok” elleni hadjáratnak 5000, többnyire zsidó áldozata lett. A következő napokban a 4. hadsereg több tízezer, szintén többnyire zsidó származású ember lemészárlásában működött közre.

Ez jelentette ugyanis a rémálom kezdetét a gyantai magyarok számára. „A helységet birtokba vevő egyik román alakulat vezetője, bizonyos Bridea hadnagy – vagy százados – azzal vádolta a helyi magyar civil lakosságot, hogy segítették a magyar reguláris sereget, és bosszúból megtorlást rendelt el, bár a helyi román lakosság körében többen is erősítették, hogy előbbiek teljesen ártatlanok” – magyarázza Benkő, aki azt is feleleveníti, hogy a gyantai dráma előzményeként 1944. szeptember 23-án a Belényes melletti Magyarremetén és Kishalmágyon 36 magyar civilt lőttek agyon ugyancsak partizánkodás alaptalan vádjával.